Nem lesz áremelés - a héten
Kevesebb benzin, több gázolaj fogyott
Majdnem 4,5 százalékkal kevesebb benzint vettünk az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor, gázolajból viszont több fogyott - hangzott el a Mol és a Magyar Autóklub tájékoztatóján. Ezen a héten egyébként nem lesz áremelés.
2011.04.26 20:16MR1- KossuthMa a kőolaj világpiaci ára körülbelül 125 dollár hordónként. Ha a felhasználásban és a kitermelésben nem történik jelentős változás, akkor az ár 90 és 140 dollár között maradhat – derült ki a Mol kereskedelmi ügyvezető igazgatójának szavaiból.
Azt azonban, hogy itthon milyen benzinár várható, nem tudjuk – mondta Horváth Ferenc.
Amennyiben a felhasználás továbbra is növekszik világszinten, és ezzel a kőolaj-kitermelés lépést tud tartani, akkor drasztikusabb további áremelésre nem kell számolnunk. Amennyiben a felhasználás gyorsabb ütemű lesz, amivel a világ kőolaj kitermelése nem tud lépést tartani, akkor ennek a hatása Magyarországon is érezhető lesz – tette hozzá.
Térségünkben 2011 első negyedévében a benzinfelhasználás csökkent vagy stagnált, a gázolaj iránti igény azonban nőtt. A múlt héten a 95-ös benzin ára történelmi csúcsra nőtt, ám a Mol a héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán. Egy friss megállapodásnak köszönhetően egyébként a Magyar Autóklub tagjai a jövőben olcsóbban tankolhatnak a Mol kutaknál. Ha kiváltják a Mol Autóklub Green kártyát, akkor a normál üzemanyagon literenként 6, a prémium üzemanyagon pedig literenként 10 forintot spórolhatnak.
Nem árt tudni, hogy kevesebb benzin fogy, ha nem cipeljük magunkkal feleslegesen a hóláncot, ha jól állítjuk be a guminyomást, ha a vonatsorompónál leállítjuk a motort, ha a sebességnek megfelelő legmagasabb fokozatba kapcsoljuk a sebváltót, és a lehúzott ablak helyett a klímát használjuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


