Kukába megy a támogatás?
Tovább gubancolódik a fonódó villamosprojekt - visszaléphet Budapest
Ha napokon belül nem születik döntés a budai fonódó villamoshálózat-projekt ügyéről, akkor Budapest nem valósítja meg a beruházást.
2011.04.21 16:44MTIMint mondta, közhasznú beruházásról van szó, amelyet civilek és a szakma is támogat, a II. kerület azonban ellenzi azt. A főpolgármester szavai szerint, ha a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a II. kerület mellé áll, akkor kezdeményezni fogja a közgyűlésnél, hogy vonja vissza a beruházási igényt, és inkább olyan fejlesztésre fordítsa azt, amelyet mindenki támogat.
A II. kerületi önkormányzat közleményében azt írta: az NFÜ egyetértett a kerület aggályaival és újabb hatástanulmányok elkészítését rendelte el.
A Moszkva téri ág kivitelezése ellen viszont a kerületnek nincs kifogása, de álláspontjuk szerint a városvezetés egy hónapja semmit nem tesz ennek érdekében.

Az NFÜ februárban közölte, hogy helyt adott a II. kerület egyes kifogásainak, és két hónappal május 31-ére tolta a támogatási szerződés határidejét. Eddig a dátumig kellene a II. kerületnek kiadnia hozzájárulását az építési engedélyhez, mint területgazda.
Ha ez nem történik meg, akkor az NFÜ visszavonja a beruházás 5 milliárd forintos uniós támogatását.
A budai fonódó villamosprojekt első ütemében a 17-es villamos jelenlegi vonala déli irányban két helyen kapcsolódna a meglévő hálózathoz. A Török utcán, illetve a Frankel Leó utcán át a Moszkva tér felé, a Bem rakparton keresztül pedig a Batthyány téri vonallal adná meg az összeköttetést. A 61-es járat Óbudáról a Bécsi út - Frankel Leó utca - Margit körút - Moszkva tér - Alkotás utca - Móricz Zsigmond körtér útvonalon közlekedne a jövőben. A 19-es villamos a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Kelenföldi pályaudvar útvonalon, a 41-es pedig a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Fehérvári út - Kamaraerdő útvonalon járna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


