Együttműködhet a köz- és a magánszféra
A PPP beruházásokon négyszáz millió forint takarítható meg
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleményében ismerteti: a mintegy száz PPP projekt kiváltása, átalakítása a költségvetés hosszú távú terheit megközelítőleg 400 milliárd forinttal csökkenti.
2011.04.13 19:49MTIHegmanné Nemes Sára, az NFM kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkára a Budapesti Corvinus Egyetemen szerdán tartott előadásában elemezte a köz- és magánszféra együttműködésében (Public-private partnership - PPP) létrejött beruházások helyzetét.
Elmondta: PPP-konstrukcióban épült 54 oktatási intézmény, 34 sportlétesítmény, 4 autópálya-szakasz, 2 börtön, a Művészetek Palotája és a Berlini Collegium Hungaricum is.
A költségvetést háromezer milliárd forint összegben terhelik a teljes futamidő végéig a PPP-konstrukcióban épített sportlétesítmények, utak, kollégiumok, büntetés-végrehajtási intézmények után fizetendő kötelezettségek. "A beruházások jelenértékét megvizsgálva kiderült, hogy a magántőke bevonásával elkészült beruházás az állam és az önkormányzatok által vállalt kötelezettségek mindössze harmadába, negyedébe került" - idézi a közlemény az államtitkárt. Elfogadhatatlan, hogy az állam vállal minden kockázatot, míg a magánszféra kockázat nélkül többszörös haszonra tesz szert - húzta alá az államtitkár.
A felsőoktatási fejlesztések kapcsán Hegmanné Nemes Sára rámutatott, hogy a szerződések nem biztosítanak lehetőséget rendes felmondásra az állami fél számára, még az elfogyó hallgatói létszám miatt sem. Minden projekt egyértelműen egy-egy, a kivitelezői megrendelésben érdekelt építőipari céghez köthető. A magánpartnerek nagy része nem rendelkezett ingatlanüzemeltetői tapasztalattal, ezért költséges alvállalkozókat kellett bevonnia feladatai ellátásába. A szolgáltatás iránti kereslet számos esetben elégtelen, a szolgáltatási díjak mértéke gyakran meghaladja az intézmények teherviselő-képességét.
Hegmanné Nemes Sára leszögezte: a hatályos szabályozás szerint már nem lehet elszámolni a PPP beruházásokat államháztartáson kívül, ez tehát a továbbiakban nem lehet érv a konstrukció mellett. Így állami beruházásként, elsősorban uniós forrásokat bevonva érdemes fejleszteni, és a megvalósult beruházások üzemeltetését ésszerű alapokra kell helyezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


