Az euró 266 felett áll
A forint tovább gyengült
Tovább gyengült a forint kedden délelőtt: az eurót 266,27 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben délelőtt fél tízkor a hétfő délutáni 265,05 forint után.
2011.04.12 09:51MTIHétfőn nap közben a forint 263-as szintekről 265,50-ig gyengült az euróval szemben. Pénteken délután még 263,68 forint volt a jegyzés, keddre virradóra pedig 264,00 környezetében ingadozott a nemzetközi kereskedelemben.
A kereskedők szerint a gyengülés az elmúlt hetekben elért tekintélyes árfolyamnyereség természetes korrekciója volt, ami visszafogott forgalomban és a régiós devizák hasonló árfolyammozgásától kisérve zajlott le.
A forint az év eleje óta már több mint 5 százalékkal erősödött az euróval szemben. A gyengüléssel szemben a 265-ös euró jegyzésnél húzódik egy erőteljes technikai ellenállási pont, az erősödéssel szemben pedig 263-as és 260-as euró jegyzéseknél.
A dollárt 184,79 forinton jegyzik 1,4414 dolláros euró árfolyam mellett. Hétfőn délután 183,40 forint és 1,4446 dollár volt a jegyzés.
A svájci frank 204,45 forintos jegyzésen áll kedden délelőtt a hétfő délutáni 201,88 forint után.
A jen árfolyama meredeken emelkedett kedden reggel. A devizapiacokon nagy tételekben zártak le rövid jen pozíciókat, miután a japán hatóságok a legmagasabb, a csernobilivel megegyező szintre emelték a fukusimai nukleáris baleset veszélyességi besorolását. Száz japán jen jegyzése kedden délelőtt 219,48 forint a hétfő délutáni 216,71 forint után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


