Éhenhalnak a dokik
A magyar orvosok keresnek a legrosszabbul Európában
Európai szinten a magyar orvosok dolgoznak a legtöbbet, mégis ők keresnek a legkevesebbet, így teljesen érthető, ha elhagyják az országot.
2011.04.09 13:40MTIErről beszélt Claude Wetzel, az Európai Orvos-szakszervezetek szövetségének (FEMS) elnöke szombaton Budapesten, a Magyar Orvosok Szövetsége által meghirdetett demonstráció előtt tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.
Az elnök rámutatott, hogy a rossz munkakörülmények is problémát jelentenek, de tény hogy Magyarországon az orvosok és a nővérek is rosszul vannak fizetve.
Egy magyar szakorvos ugyanis 12 évnyi tanulás után kevesebbet keres, mint egy átlagpolgár – emelte ki.
Claude Wetzel hangsúlyozta: Magyarország GDP-je az elmúlt tíz évben 15 százalékkal emelkedett, az egészségügy kasszájába mégis 18 százalékkal kevesebb jutott.
A szervezet elnöke elmondta, hogy péntek este Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárral tárgyalt, aki kifejtette: a probléma számára is ismert, de az ország jelenlegi gazdasági helyzetében az egészségügyi kasszába sem jut több forrás.
Enrico Reginato, a FEMS alelnöke ismertette, hogy szervezetük jelenleg is gyűjti az adatokat az európai országok orvosainak fizetéséről. A már beérkezett adatok alapján ő is megerősítette, hogy a GDP-vel összehasonlítva a magyar orvosok fizetése Európában a legalacsonyabb.

Elmondta továbbá, hogy az egészségügyi dolgozók bérei általában egy kórház költségvetésének 60-65 százalékát teszik ki, így általában ha az intézmény spórolni akar, azt a dolgozói fizetések kárára teszi.
Emiatt az egészségügyi dolgozók külföldre távoznak, ezzel együtt viszont hamarosan a betegek is kénytelenek lesznek külföldön gyógyulni - mutatott rá.
Ez pedig azért is probléma, mert ha a magyarok külföldre mennek gyógyulni, azzal más országok egészségügyi rendszereibe kerül a pénz - tette hozzá. Ennek kapcsán a FEMS elnöke és alelnöke is hangsúlyozta: szervezetük szeretne támogatást adni ahhoz, hogy a magyarok, Magyarországon gyógyulhassanak, magyar orvosok segítségével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


