Megint a feketézők járnak jól
Akár kétmilliárd forint is lehet a fogyasztóvédelmi bírság
A jövőben a jelentősebb cégeknél 25 millió forinttól akár kétmilliárdig is terjedhet a fogyasztóvédelmi bírság, ha a javaslat túléli a szakmai és a parlamenti vitákat.
2008.03.26 10:25VilággazdaságMindenesetre a szakmai érdek-képviseleti szervek tiltakoznak – a vállalkozások nagyságától, teljesítményétől függő – bírságolási rend ellen. Elismerik, hogy számos területen elkel a nagyobb szigor, ám úgy vélik, ez nem feltétlenül célravezető. Az Országos Kereskedelmi Szövetség is élesen bírálja a tervet. Alkalmazásába az ágazat rövid időn belül belerokkanna, a kisebb cégeknél igyekeznének eltitkolni a bevételt, és megint a feketézők járnának a legjobban.
Tavaly összesen 1,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A beszedett összeg mintegy fele maradt eddig a szervezetnél, ám azt nem fordíthatták személyi költségekre. Ez évtől azonban a bírság teljes összege a központi büdzsét gyarapítja. A civilszervezetek támogatása a költségvetési törvényben megszabott öszszegből és a fogyasztóvédelmi hatósághoz befolyt bírság 30 százalékából tevődik össze.
A civil fogyasztóvédők azt szeretnék, ha más hatóságok által kiszabott bírságokból is részesülnének. Éles viták folynak a békéltető testületeket érintő kérdésekben is. E fórumok munkája évről évre nő: 2004-ben 1800, tavaly viszont már több mint 3800 határozatot hoztak. A kamarák mellett működnek, és pénzügyileg is azokhoz kötöttek. Finanszírozásukkal sok gond volt az elmúlt években, késve jutottak a forrásokhoz.
Ezért többen az önállóságban látnák a megoldást. Bár jó ideje szinte minden törvénymódosításnál felvetik az „elszakadást”, eddig nem jártak sikerrel. Mások szerint viszont – és a törvényjavaslat is e mellett tenné le a voksot – a kamarai függés célszerű és hosszú távú állapot lehetne, ha a testületek finanszírozása kiszámíthatóvá válna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


