Nincs megállapodás
Szlovákia két év múlva vezetné be a bankadót
Szlovákia legkorábban 2013-ban vezetheti be a bankadót a pénzügyminiszter szerint.
2011.04.05 14:00MTIIvan Miklos az osztrák Die Presse című konzervatív napilapnak elmondta, hogy a bankadó bevezetésére vonatkozó elképzeléseket szeretnék minél jobban összehangolni az Európai Unióval.
Ugyanakkor utalt arra, hogy uniós szinten igen lassan halad az adóharmonizáció. A szlovák pénzügyi tárca vezetője már korábban is jelezte, hogy a szlovák kormány egyoldalúan is bevezeti a bankadót, ha az Európai Unió nem lenne képes dönteni a pénzügyi szektor közös adóztatásáról az év végéig.

A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a befolyó bankadóból egy tartalékalapot képeznének a bankok számára, az összeg nem kerülne a központi költségvetésbe.
A 2009 óta az euróövezet tagjának számító Szlovákia mellett többek között Lengyelország, Szlovénia, Románia, Horvátország, és Bulgária is fontolgatja a bankadó bevezetését. Az Európai Bizottság tavaly október elején hivatalos javaslatot mutatott be a bankadó európai uniós bevezetésére. A részletekről azonban nincs megállapodás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


