Tízmilliárd már a zsebükben van
Beáldozhatják a 4-es metrót a BKV-ért
A 4-es metróra szánt forrásokból segíti ki a kormány a BKV-t; a korábban március végére megígért 19 milliárd forintos támogatásból tízmilliárd a napokban megérkezhet a főváros számlájára.
2011.03.31 08:36ma.huKözel 18 milliárd forint maradt az államkasszában abból az összegből, amelyet a 4-es metró második szakaszának leállításával meg lehetett spórolni. Valószínű azonban, hogy ennek az összegnek egy jelentősebb részét szintén a fővárosi tömegközlekedés támogatására fordítják majd.
Tízmilliárdot ezen a héten már átutaltak a BKV megsegítésére, ám még így is kilencmilliárd forint hiányzik abból, amelyet a közlekedési vállalatnak ígért az állam március végéig - írja a Világgazdaság.

A BKV megmaradásáért a 4-es metróra szánt összegekhez nyúl hozzá a kormány. Annyi bizonyos, hogy a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér között 2014-ig nem épül tovább a vonal, igaz, a városvezetés rendszeresen hangsúlyozza: a terv nem merült feledésbe, csak az anyagiak miatt nem időszerű.
Sok bajt okozhat még az első, a Kelenföldi pályaudvartól a Baross térig terjedő szakasz megépítése is; egyelőre 100 milliárd forint hiányzik az ehhez a szakaszhoz köthető számlák kifizetéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


