Minden portfólió az infláció felett teljesített
Kimagasló hozamok az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztárnál
A szervezet tájékoztatása szerint kimagasló teljesítményt ért el az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár tavaly, valamennyi portfólió az infláció felett teljesített az elmúlt egy évben.
2011.03.29 13:17MTIA pénztár szerint jól látható, hogy a nyugdíjrendszert érintő változásokat követően az önkéntes nyugdíjpénztárak helyzete továbbra is stabil, sőt az állam támogatását élvezi, és a nyugdíjrendszer fontos pillérének tekinthető - áll a közleményben. Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár abban bízik, hogy a 2011-es szja változásoknak köszönhetően a tagok egy része az eddigieknél nagyobb összeget tud majd az öngondoskodásra fordítani, amelynek eszközéül az illetékmentesen örökölhető önkéntes nyugdíjpénztári konstrukciót választja majd.
A PSZÁF napokban megjelent tájékoztatása alapján, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár (OTP ÖNYP) kiegyensúlyozott portfóliójában kezelt vagyon mértéke közel 12 milliárd forinttal nőtt 2009. december 31. és 2010. december 31. között, ami a piacon a legnagyobb emelkedést jelenti, valamint ezzel a növekedéssel immár a legnagyobb vagyonnal rendelkező portfóliónak számít.
Az OTP ÖNYP dinamikus portfóliója szintén jól szerepelt az elmúlt évben, az átlagos 10 éves hozamrátákat tekintve a 2010. évi nettó 15,31 százalékos hozam kimagaslónak számít még a magas kockázatú portfóliók között is - írják.
Az OTP ÖNYP alacsonyabb kockázatú klasszikus portfóliója által elért - szintén a 10 éves átlagos hozamráta alapján számított - 2010. évi nettó 6,53 százalékos hozam az múlt évi, jónak mondható nyugdíjhozamok közt is az élmezőnybe tartozik.
2010 folyamán a nettó hozamrátát tekintve, a piacon egyedüliként három portfólió is 10 százalék feletti hozamot realizált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


