Jó sok van a pénztárcánkban?
Januárban 3,3 százalékkal nőttek a nettó átlagkeresetek
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók létszáma az idén januárban átlagosan 2 millió 621 ezer fő volt.
2011.03.18 08:55MTIUgyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 1,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 210.200 forint volt januárban, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 213.800, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké pedig 204.600 forintot tett ki.
A KSH nem közöl havi reálkereseti adatokat a gyorstájékoztatókban, mivel a nettó átlagkeresetek nem veszik figyelembe a családi adókedvezményt, s ezért az így számított adatok nem tükröznék a reálpozíciókat.
A KSH ugyanakkor külső szakértők bevonásával módszertani fejlesztésbe kezdett, s a sikeres tesztet követően negyedévente közöl majd a családi adókedvezmény hatását is figyelembe vevő reálkereseti adatokat.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


