A japán cunami ide is elért
Csökkent az olaj ára!
Több mint két százalékkal, 110 dollár alá csökkent hordónként az északi-tengeri kőolaj ára kedden délelőtt, aminek két oka van: részben a globális piacokra jellemző általános kockázatkerülés, valamint a világ harmadik legnagyobb olajfelhasználójának számító Japán gazdasági kilátásainak a bizonytalansága.
2011.03.15 14:11MTIElemzők rámutattak: rövid távon csökkenhet Japánban a kőolaj felhasználás, mert a földrengés következtében lassul az ipari termelés, és akadozik a szállítás, a későbbiekben viszont megugorhat a fogyasztás, ha az újjáépítés során Japán olajtüzelésű erőművekkel váltja ki a földrengésben megsérült nukleáris reaktorokat.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kedden azt jelezte, hogy kész felszabadítani stratégiai olajkészleteiből, ha Japánnak szüksége lenne rá, mindamellett a szervezet szerint elegendőek a készletek a szigetországban a földrengés és a szökőár után.
A piacokat változatlanul nyugtalanítják a közel-keleti fejlemények is, amelyeknek legújabb fejezeteként szaúdi katonák érkeztek Bahreinbe, hogy az Öböl Menti Arab Államok Együttműködési Tanácsa (GCC) erőfeszítéseinek a keretében a szigetország szorongatott kormányának a védelmére keljenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


