Jelentős társadalmi költséget okoz
Simor: nagyon magas a magyar gazdaság készpénzigénye
Nagyon magas a magyar gazdaság készpénzigénye, a forgalomban lévő készpénz állománya meghaladja a GDP 8 százalékát, ez jelentős társadalmi költséget okoz, a lakosság a GDP mintegy 1,5 százalékát fordítja az egymás közötti fizetési műveletekre.
2011.03.10 14:12MTISimor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke egy csütörtöki szakmai konferencián kiemelte: ha a korszerű fizetési módokat, például az elektronikus fizetéseket sikerülne nagyobb mértékben elterjeszteni, akár évi 100 milliárd forintot is megtakaríthatna az ország.
Simor András szerint az elektronikus fizetési eszközök fokozottabb használata a rejtett gazdaság visszaszorulását is segítené.
A jegybank elnöke az MNB hazai pénzforgalomról tartott konferenciáján hangsúlyozta: a korszerű pénzforgalom a modern piacgazdaság egyik alapvető infrastruktúráját jelenti, amelynek alapja a bizalom. Részben a jegybankok a fő felelősei a világban a fizetési forgalom biztonságos szabályozásának, lebonyolításának, ezért a központi bankok jelentős összegeket szánnak erre célra.

Simor András kiemelte: a jegybank célja, hogy Magyarországon egyre jobban visszaszoruljon a készpénzforgalom, ezért azt fogják javasolni a gazdasági kormányzatnak, hogy az állam tulajdonában lévő Magyar Posta pénzforgalmában csökkentsék a készpénz használatát. Annál is inkább ez lenne kívánatos, mert a magyar lakosság által a fizetési műveletekre fordított összeg - amely a GDP 1,5 százalékát teszi ki - legnagyobb része, 65 százaléka a sárgacsekkek használatában testesül meg.
Emellett a jegybank azt is szorgalmazza, hogy a készpénzes kifizetések szoruljanak vissza az állami ügyintézésben, bár erre csak korlátozottan van lehetőség, mivel a szociális juttatások és a nyugdíjak jelentős részét ez idő szerint készpénzben fizetik ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


