Nem csak az elkötelezettség számít
Mitől sikeres 2011-ben egy munkahely?
Mitől lesz egy munkáltató a Legjobb? - tette fel a kérdést évről évre az Aon Hewitt a felmérés díjazottai kapcsán. A tényezők, amelyek kiemelik győzteseket az átlagból 2001 óta szinte változatlanul ugyanazok.
2011.02.15 10:02ma.huA legtehetségesebb embereit megtartani képes, vonzó és jó hírnevű szervezet, valamint az őszinte, emberközpontú vezetés azok területek, melyekről a Legjobbak alkalmazottai lényegesen kedvezőbben nyilatkoznak.
Az utóbbi években ezek mellé egyre inkább felzárkóztak a vállalati célokat szem előtt tartó, teljesítményorientált vállalati kultúra és a fenntartható fejlődés szempontok is. A vállalatok számára a célt az üzleti, méghozzá a fenntartható üzleti eredményesség jelenti.
Az ehhez vezető utat a felmérés továbbra is a munkavállalókon keresztül mutatja meg, ugyanakkor az új küldetés, hogy az Aon Hewitt a felmérésben résztvevő szervezeteket komplex módon támogassa üzleti sikereik megteremtésében.
A Felmérés alappilléreinek ismeretében már lehetővé válik olyan beavatkozások meghatározása, melyek fenntartható növekedési pályát és hosszú távú sikert biztosítanak. A felmérésben való részvétellel minden cég felismerheti és fejlesztheti ezeket a vállalatban rejlő tényezőket, képességeket.
"A felmérés célja, hogy támogassa a vállalatokat fenntartható üzleti sikereik megteremtésében." – mondja Steigerwald Zsuzsa, a felmérés projektvezetője.
"A tudásalapú gazdaságban pedig az alkalmazottak képességei, tapasztalatai, szakértelme jelentik a legfontosabb versenyelőnyt."
Bár a felmérés módszertana megújult, egy dolog továbbra is változatlan: Legjobb Munkahelynek lenni továbbra is kivételes, jövedelmező befektetés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06