Feszültté vált a kapcsolat
Görögország bírálta a "trojkát" a vagyoneladási követelés miatt
Feszültté vált a kapcsolat Görögország és az IMF-EB-EKB által alkotott "trojka" között azután, hogy a pénzügyi összeomlás szélére került országnak hitelezők egyebek között azzal a követeléssel álltak elő, hogy jelentősen növelje privatizációból származó bevételét Athén.
2011.02.13 12:26MTIA kormány szóvivője közleményében hangsúlyozta, "a hármakat arra kértük, hogy segítsenek megoldani gondjainkat. Arra viszont senkit sem kértünk, hogy beleártsa magát az ország belső ügyeibe".
Elejét véve a helyzet elmérgesedésének, a trojka szombaton ismertetett válaszközleményében hangsúlyozta, hogy "teljes mértékben tiszteletben tartjuk a kormány döntéshozatalát, és sajnálatosnak, ha ettől eltérő vélemény alakult volna ki".
A Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank (EKB) közös sajtóértekezleten jelentette be pénteken, hogy további 15 milliárd dollárnyi hitelt szabadított fel Görögországnak a tavaly megítélt 110 milliárd euróból. Egyidejűleg azonban azt szorgalmazták, hogy 2015-ig szóló 50 milliárd eurós bevételnövelő privatizációs tervet fogadjon el a kormány. A "trojka" szerint a görög állam komoly ingatlanvagyonokkal rendelkezik, és jelentős részesedései vannak tőzsdén jegyzett és azon kívüli vállalatokban.
A hitelezők szerint a magánosításra vonatkozó kormányterv kiszélesítése jelentősen csökkenthetné a GDP-arányosan 125 százalékos államadósságot.
A "trojka" magánosításra vonatkozó követelése komoly meglepetést keltett görög kormánykörökben, mivel eddig csupán 7 milliárd eurónyi privatizációs programmal számoltak a következő három évre, azt is már nehezen teljesíthetőnek tartva. A kormány tavaly novemberben vállalta, hogy 7 milliárd euróra növeli privatizációs bevétel célját az addigi 3 milliárd euróról.
Pénteken a hitelminősítők jelezték továbbá, hogy csökkenteni kell a magánszektorban dolgozók bérét, és tovább vágni az állami ágazatokban foglalkoztatottakét, jelentősen mérsékelni kell továbbá a közalkalmazotti létszámot, és visszafogni a védelmi kiadásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


