"Lehet csinálni jól, meg rosszul"
Kósa: fékezni kell az önkormányzatok eladósodását
Kósa Lajos szerint fékezni kell az önkormányzatok eladósodását, a mai magyar jogrend alapján azonban miniszter nem hozhat kötelező erejű döntést az önkormányzatok hitelfelvételével kapcsolatosan.
2011.02.07 14:10MTIA Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere ezt azzal összefüggésben közölte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, hogy Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára a napokban az MTI-nek adott interjúban elmondta: azt szeretnék, ha a jövőben az Állami Számvevőszéknek vagy valamelyik miniszternek is szerepe lenne az önkormányzatok hitelképességének a vizsgálatában, a hitelfelvétel engedélyezésében.
Kósa Lajos az ezzel kapcsolatos újságírói felvetésre kifejtette: az, hogy az önkormányzati rendszer nagyon eladósodott, igaz, ahogyan az is, hogy ezt valamilyen módon fékezni kellene.
Egy pénzügyi biztos kinevezése az önkormányzatok fölé azonban sértené az önkormányzatiságot - mutatott rá.
"Amit Tállai úr mond irányban, az abszolút helyes, ezt meg lehet csinálni jól, meg rosszul" - értékelte a politikus, hangsúlyozva, hogy az önkormányzati törvény szerint a helyhatóságok önállóan végzik feladatukat, önállóan határozzák meg költségvetésüket. Megjegyezte azt is, hogy az önkormányzatok összességében - néhány kitételtől eltekintve - felelősen gazdálkodnak, ezt az Állami Számvevőszék is kimondta több jelentésében. A mai magyar jogrend alapján az azonban nem lehetséges, hogy egy miniszter döntsön önkormányzati hitelfelvétellel kapcsolatban.

"Egy miniszter akár még dönthet is így, de ezzel az erővel én is elhatározhatom, hogy a Loki legyen bajnok. De ennek semmi következménye nincs" - mondta Kósa Lajos, emlékeztetve: a magyar joghierarchiában kizárólag a parlament tudja az önkormányzatokat kényszeríteni, egy tárcavezető nem.
Hozzátette, tárgyalásokat folytatnak Tállai Andrással.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


