"Felháborító zsarolással kikényszerített átlépés"
A szocik szerint Selmeczi nemzetellenes cselekedettel dicsekszik
Az MSZP szerint szégyenletes, hogy "egy felháborító zsarolással kikényszerített átlépést" Selmeczi Gabriella sikernek nevez, és a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott jobban tette volna, ha inkább hallgat ahelyett, hogy "egy nemzetellenes cselekedettel" dicsekszik.
2011.02.01 14:08MTIKormos Kata szóvivő ezt annak kapcsán közölte kedden az MTI-vel, hogy Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatón óriási sikernek nevezte, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert.
Ha fordítva történt volna a nyugdíjpénztár-választási lehetőség, azaz azoknak kellett volna nyilatkozniuk a közintézményekben, akik az állami nyugdíjpénztárba akarnak visszatérni, akkor fordított eredmény született volna - írja közleményében a szóvivő, hozzátéve: "Selmeczi Gabriella inkább szégyellje magát, hogy a pártja, a Fidesz egy jól működő nyugdíjrendszert vert szét, hiszen Szijjártó Péter nemrég ismerte el, hogy fogalmuk sincs, mi lesz 20-30 év múlva a nyugdíjakkal".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


