A "nyugdíjtőzsde" visszavág
Az MSZP kárpótolná az állami nyugdíjjogosultságukat elveszítőket
Nyilatkozatban vállalják az MSZP elnökségének és választmányának tagjai, valamint országgyűlési képviselői, hogy amint lehetőségük lesz, kárpótolják mindazokat, akik a magán-nyugdíjpénztári rendszerben maradva elveszítik állami nyugdíjjogosultságukat.
2011.01.14 12:53MTIEzt Mesterházy Attila pártelnök jelentette be pénteken, mielőtt több párttársához hasonlóan nyilatkozatot tett arról: nem lép vissza az állami nyugdíjrendszerbe.
Mesterházy Attila a budapesti kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságának épülete előtt közölte: az elnökség, a választmány és a frakció összes tagja aláírásával vállalta, hogy amint lehetőségük lesz, igazságot szolgáltatnak a "jogszerűtlen államosítás" elszenvedőinek. Hozzátette: örültek volna, ha az Alkotmánybíróság még január vége, azaz a magánnyugdíjpénztárban maradásról szóló nyilatkozat megtételének határideje előtt elbírálja a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló jogszabályt, és sajnálattal vették tudomásul, hogy ez nem történik meg.
Szólt arról is: a szocialista politikusok azzal, hogy fenntartják magánpénztári tagságukat, a kormány döntése ellen tiltakoznak. Mint mondta, a kabinet az első bejelentéstől fogva folyamatosan szűkítette a szabad választás lehetőségét, és ha a jelenlegi szabályok érvényben maradnak, a magán-nyugdíjpénztári tagok nagy többsége rosszul jár.
Ezért is fontos kinyilvánítani - folytatta -, hogy nem mindig lesz ez így, mert a szocialisták, amint lehetőségük lesz rá, változtatni fognak a szabályozáson, és kárpótolják azokat, akiket kár ért. Elfogadhatatlan, hogy ha valaki után a munkáltatója fizeti a nyugdíjjárulékot, ne legyen jogosult állami nyugdíjra - jelentette ki.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Budapest Fővárosi Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság épülete előtt sajtótájékoztatóján (fotó: MTI)
Mesterházy Attila mellett a magán-nyugdíjpénztári tagsága fenntartásáról nyilatkozott a helyszínen Horváth Csaba, az MSZP budapesti elnöke, Molnár Zsolt országgyűlési képviselő és Kormos Kata szóvivő.
A szintén jelenlévő Kunhalmi Ágnes elnökségi tag és Török Zsolt szóvivő a párt közlése szerint később tesz nyilatkozatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


