Az Országgyűlés választ?
Parlament előtt a jegybanktörvény módosítása
A monetáris tanács négy tagját a jövőben nem a köztársasági elnök nevezi ki, hanem az Országgyűlés választja, de a jelenlegi tagok a megbízatásuk megszűnéséig hivatalban maradnak - egyebek mellett ezt tartalmazza az MNB-ről szóló (jegybank) törvény módosítása, amelyet a nemzetgazdasági miniszter terjesztett a parlament elé, és az Országgyűlés honlapján olvasható.
2011.01.13 15:47MTIA monetáris tanács elnöke továbbra is a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, és ezután is tagjai az MNB alelnökei. Változás a rajtuk kívüli négy tagnál lesz. Eddig közülük kettőt az MNB elnöke, további kettőt pedig - az ő véleményének kikérése után - a miniszterelnök nevezett meg. A kinevezés a köztársasági elnök joga volt.
A módosítás elfogadása után a négy tagot a parlament gazdasági bizottsága jelöli, majd a választás joga az Országgyűlésé. Az MNB elnökét, és alelnökeit pedig a parlament illetékes - költségvetési - bizottsága meghallgatja.
A monetáris tanács bármely tagját jelenleg a köztársasági elnök mentheti fel, de csak két esetben: ha nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, illetve súlyos kötelezettségszegést követ el.
A módosítás után a felmentési okok változatlanok maradnak, de a köztársasági elnök csak az MNB elnökét és két alelnökét mentheti fel, míg a másik négy tag felmentése az Országgyűlés jogává válik.

A javaslat indoklása szerint a változtatás "jelentős közeledést jelent az Európai Unió gyakorlata felé, hiszen azon tagállamok közül, amelyek az eurót még nem vezették be és ezért az önálló monetáris politikai döntéshozatal még jelentős szereppel bír, a parlament számos esetben (ezek között említhető Bulgária, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia, Svédország) fontos szerepet játszik a monetáris politikát irányító testületek tagjainak kiválasztásában".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


