30 köbméter olaj és 30 köbméter gáz naponta
Újabb olajmezőt fedezett fel az INA Horvátországban
Napi 30 köbméter kőolaj és 30 ezer köbméter földgáz kitermelését teszi lehetővé az a műholdas vizsgálattal felfedezett horvátországi olajmező, amelyről pénteken adott hírt az INA a zágrábi tőzsde honlapján.
2011.01.07 19:44MTIA részben a Mol tulajdonában álló horvát olajtársaság közlése szerint Horvátország középső részén, Zuticánál, egy már kitermelés alatt álló olajmező közelében bukkantak rá az ígéretes területre.
Az eddigi vizsgálatok szerint mintegy kétezer méteres mélységből lehet kitermelni az olajat és a földgázt. A felfedezés bejelentése újabb lökést adott az INA-értékpapírok kereskedésének a zágrábi börzén. Kisebb kilengések után a nap végére 0,1 százalékkal, 3.205 kunára (1 kuna 37,43 forint) emelkedett a záróára.
Mint az elmúlt hetekben is jellemző volt, a tőzsde kereskedésének legnagyobb részét az INA részvényei tették ki, pénteken 39,7 millió kuna értékben cseréltek gazdát az olajcég papírjai.
A Mol december közepén tette közzé nyilvános vételi ajánlatát az INA részvényeire, amelyekért 2.800 kunát, december 2-i záróáránál 60 százalékkal magasabb összeget kínált.
Az INA legnagyobb tulajdonosa a Mol, amely 47,16 százalékot birtokol a társaság papírjaiból, míg a horvát kormány részesedése csaknem 44,84 százalék.
A még közkézen lévő mintegy 8 százaléknyi hányadból az elmúlt hetekben eladásra kínált papírok jelentős részét, több mint 3,5 százaléknyit a horvát nyugdíjalapok vásárolták fel.
Kapcsolódó írások:
- A BP fukarsága okolható az olajömlésért
- Az olajár közel 3 dollárral esett kora estére
- Csak zöldség a váltás: a következő 25 évben sem szabadulunk az olajtól és gáztól
- Olaj, réz, szója - Mibe fektessük a pénzünket jövőre?
- A héten drágult a kőolaj és gyengült a forint
- Az elemzők egyre magasabb olajárral számolnak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06