Már december végén sem volt stabil
Jógazda-csőd: gondban az önkormányzatok
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete visszavonta a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár pénzügyi szolgáltatásait, egyben kezdeményezte az intézmény felszámolását.
2011.01.06 12:20MR1- KossuthA takarékpénztár hat és fél ezer betétesének döntő többsége BAZ megyében van: magánszemélyek, vállalkozók, civil-szervezetek és önkormányzatok. Ez utóbbiak egy része ellehetetlenül, ha nem sikerül hitelhez jutni.
December végén már nem volt stabil a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár a pénzügyi helyzete, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ezért december 28-án felügyeleti biztos küldött a pénzintézethez.
Úgy tudni, a takarékszövetkezetnek még belső szabályzata sem volt, de nem ez tette be a kaput, hanem az, hogy a rossz hírekre reagálva néhány nagy betétes azonnal kivette a tőkéjét a pénzintézetből - mondja Tóth István, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kommunikációs vezetője.
A takarékpénztárban csaknem tízmilliárd forint ragadt bent, a csaknem 6500 ügyfél között volt olyan, aki még 1967-ben tette be a pénzét, de a pénzintézettől már nem kapja vissza, az ügyfelek jórészét ugyanis az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanítja január 31-ig, a törvényben meghatározott keretig. Ez pedig jelenleg fejenként 100 ezer euró, vagyis mintegy 28 millió forint.
Akinek ennél több pénze volt a Jógazda számláján, azt elbukta, január 1.-től ugyanis változott az állami garanciavállalás a betétesekre - mondja Tóth István.
(Az EU a gazdasági világválság bekövetkezése után folyamatosan növelte a betétesekre vonatkozó kártalanítási összeget, előbb 50 ezer euróra, majd 100 ezerre emelkedett. Ez nagyjából régiós trend, mind Romániában, mind Szlovákiában megtörtént január 1-jével. )
A cikk itt folytatódik -- Kattintson!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06