Fellélegezhet az OTSZ?
A válság kitörési esély a takarékszövetkezeteknek
A gazdasági válság kitörési esélyt jelent a magyarországi takarékszövetkezetek számára - mondta Varga Antal, a takarékok több mint 90 százalékát tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezetője.
2010.12.27 07:08VilággazdaságA Világgazdaság hétfői számában az ügyvezető elmondta, hogy szerinte itt az idő arra, hogy újra felvegyék a versenyt a kereskedelmi bankokkal, és piaci szerepükben, illetve részesedésükben közelebb kerüljenek ahhoz a jóval magasabb szinthez, amely más országokban jellemző a takarékszövetkezeti szektorra.
Beszámolója szerint a harmadik negyedévi eredmények alapján arra számítanak, hogy az idén tovább növelik súlyukat a pénzügyi közvetítői rendszeren belül.
Az előző esztendő végén a takarékszövetkezetek a hazai betétállomány 9,8 százalékát és a hitelállomány 3,4 százalékát kezelték. A szeptember végéig tartó 12 hónap alatt a szövetkezetek betétjei 10,4 százalékkal, 1376 milliárd forintra, hitelei 7,5 százalékkal, 748 milliárdra nőttek. A vállalkozói hitelek állománya ezen belül 15, a nagyvállalatiaké 18, a középvállalkozóiaké 25 százalékkal lett több. Ugyanakkor az adózás előtti eredmény 8,8 százalékkal, 9 milliárd forintra, az adózott nyereség 8,8 százalékkal, 7,7 milliárdra emelkedett.
A takarékszövetkezeteknél elhelyezett jelentős betétállomány lehetővé teszi, hogy a szektor ne függjön a nemzetközi pénzpiac ingadozásaitól. Emellett míg más szereplőket a tulajdonos részéről folyamatos és óriási profitnyomás terhel, annak minden egyes hátrányos hozadékával, addig nálunk pusztán profitelvárás van, ez jóval nagyobb mozgásteret enged, és másfajta üzletpolitikát tesz lehetővé.
A takarékok sokkal jobban odafigyelhetnek az ügyfeleik igényeire, és alaposabban megismerhetik a hitelkérők kockázatviselő képességét - sorolta fel Varga Antal a takarékszövetkezetek adottságait, amelyek segíthetik bővülésüket.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


