Bruttó 200 ezer lenne a felső határ
Maximálnák a költségvetési dolgozók éves cafeteriáját
Egy számvevőszéki és költségvetési bizottsági módosító indítvány bruttó 200 ezer forintban maximálná a költségvetési szervek dolgozóinak éves cafetáriakeretét.
2010.12.16 15:23MTIEz a kitétel a jövő évi költségvetés tervezetének indoklásában szerepelt, de a törvény szövegében nem. A bizottság a 2011. évi költségvetéshez nyújtotta be azt a módosító indítványát csütörtökön, amelyben új passzussal egészítené ki a büdzsét: "a költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves cafetéria kerete 2011. évben nem haladhatja meg a bruttó 200 000 forintot".
Indoklásuk szerint erre azért van szükség, mert biztosítani kell a költségvetési hiánycélt, valamint a különböző jogviszonyokból eredő eltérések mérséklése érdekében szükséges egy egységes - a legtöbb jogviszonytörvény maximális összegénél jelentős mértékben alacsonyabb - összegű felső határ meghatározása az éves szinten adható cafetériajuttatás keretére vonatkozóan.
A parlament jövő hétfőn dönt a 2011. évi költségvetéshez benyújtott, második körös módosító indítványokról, a büdzséről pedig csütörtökön szavaz. A büdzsé tervezetének indoklásában szerepelt eddig - a bürokráciacsökkentő tételek között -, hogy a cafetéria juttatás 2011-ben dolgozónként legfeljebb 200 ezer forint összeggel tervezhető; a passzus azonban nem volt a törvényi rendelkezések között.
Idén év elején több sajtóhír is megjelent arról, hogy egyes minisztériumok évente akár bruttó 850 ezer forint cafetériajuttatást adtak a köztisztviselőinek.
Az origo.hu internetes portál januárban azt írta: a cafetáriarendszert bevezető kormányrendelet értelmében a minisztériumok határozták meg január 5-ig, hogy 2010-ben mekkora keretösszegből választhatják ki a dolgozóik, milyen béren kívüli plusz juttatásokat szeretnének. A portál akkori összegzése szerint a földművelésügyi tárcánál 650 ezer, az önkormányzati minisztériumnál, illetve a Miniszterelnöki Hivatalnál 750 ezer forint volt ez az éves keret dolgozónként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


