277,30
Csütörtöki árfolyamát tartja az euró és a forint
Péntek reggel a csütörtök délután elért szint környékén ingadozott az euró és a forint árfolyama; az eurót pénteken kora reggel 277,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök éjszakai 276,70 forintos, illetve a csütörtök délutáni 277,70 forintos jegyzés után.
2010.12.03 07:35MTIAz euró erősödött a dollárral szemben, bár az éjszaka folyamán kissé veszített nyereségéből. Röviddel hét óra előtt az eurót 1,3209 dolláron jegyezték a bankközi kereskedelemben, kissé gyengébben a csütörtök éjszakai 1,3220 dollár után, de erősebben a csütörtök délutáni 1,3180 dolláros jegyzésnél.
Az euró hétfőn járt utoljára 1,32-es dollár jegyzések felett, majd a szuverén adósságszolgálati válság elharapódzásának fokozódó veszélye miatt a hét elején 1,30 alatti jegyzésekre gyengült. A hét folyamán a gazdasági fellendülést igazoló makrogazdasági adatok enyhítették az euróövezet pénzügyi szilárdságával szembeni befektetői kételyeket, az euró erősödött, miközben a piacok az EKB csütörtöki kamatdöntő ülése előtt kivárásra rendezkedtek be. A kamattartó döntés indoklásában az EKB nem tett említést államkötvény vásárlási programjának a piacok által várt kiterjesztéséről, ami gyengítette az eurót, de csak átmenetileg. Az euró a euróövezet javuló gazdasági kilátásait nyugtázva csütörtök délután ismét erősödésnek indult. A hét végére a piacok további erősödést, illetve az elért szint tartását várják. Az eurót pénteken kora reggel 277,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök éjszakai 276,70 forintos, illetve a csütörtök délutáni 277,70 forintos jegyzés után.
A dollárt 209,08 forint a csütörtök éjszakai 209,26 és délutáni 210,96 forinttal szemben.
A forinttól - az euróhoz hasonlóan - pénteken további erősödést, illetve az elért árfolyam tartását várják a piacon, esetleg szélesebb árfolyam ingadozással.
Egyes vélemények szerint az árfolyam pénteken átlépheti akár a 275 forintos euró jegyzést is. A hét elején, kedden és szerdán 285 forint közeli euró jegyzések is voltak.

A forint kilátásait azonban középtávon továbbra is a költségvetési célkitűzések fenntarthatóságával szemben táplált piaci kételyek terhelik, ami miatt - kereskedői vélemények szerint - leszakadhat a térségben várt erősödő trendtől.
A svájci frankot 211,46 forinton jegyzik a csütörtök éjszakai 210,93 forint után, száz japán jent pedig 251,07 forinton 249,50 forint után.
A lengyel zloty jegyzése pénteken kora reggel 3.9885 az euróval szemben, kissé gyengébb a csütörtök éjszakai 3,9800-es jegyzésnél, de lényegesen erősebb a hét elején elért 4,10 zloty közeli euró jegyzéseknél.
A zloty árfolyama pénteken megközelítheti a 3,95-ös euró jegyzést, amennyiben a foglalkoztatási adatok kedvezőnek bizonyulnak. A cseh korona 24,9140-es euró jegyzésen áll 24,8890 után. A korona a héten 24,90-es és 25,00 feletti euró jegyzéseken mozgott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06