Marad az 5,25?
Nem várnak kamatemelést az elemzők
A jegybanki alapkamat 5,25 százalékos szinten tartását várja hétfőn a monetáris tanácstól a legtöbb, Reuters által megkérdezett elemző - derül ki a hírügynökség legfrissebb felméréséből.
2010.11.25 16:36MTIA konszenzus szerint az idei és a 2011-es év végén is 5,25 százalék lesz az alapkamat. Az éves átlagos infláció az idén 4,8 százalék lesz, év végére 4,2 százalékra, jövőre pedig éves átlagban 3,6 százalékra csökken a megkérdezett elemzők szerint.
A legutóbbi, október 25-i kamatdöntő ülésén a monetáris tanács öt tagja szavazott a jegybanki alapkamat 5,25 százalékon tartására, egy-egy javaslat volt az alapkamat 25 bázispontos emelésére, illetve csökkentésére.
A testület hangsúlyozta, hogy az inflációs kilátások romlása esetén, illetve, ha az ország kockázati megítélése tartósan kedvezőtlenebbé válik, szükségessé válhat az alapkamat emelése. A tanácstagok szerint a monetáris politikai reakciókat érdemes a folyamatok átfogó értékelésére alapozni, amelyre az ugyancsak a jövő héten megjelenő, novemberi inflációs jelentés publikációja biztosít alkalmat.
Londoni elemzők is úgy vélték a múlt hét végén, hogy a monetáris szigorítás egyelőre elmarad, és bár a konszenzus azóta sem változott, nőtt azoknak a száma, akik nem tartják kizártnak a kamatemelést már hétfőn.
Kapcsolódó írások:
- Nyugalmat és bizalmat igyekszik a befektetőkbe sugározni az EU pénzügyi biztosa
- Elemzők: 150-200 bázispontos kamatemelésre számít a piac
- Londoni elemzők a kamatemelésről: a forint elérte a tűréshatárt
- A monetáris tanács 11,5 százalékra emelte az irányadó kamatot
- Szinte elkerülhetetlen a további kamatemelés
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


