Hiába a nyereség
Januártól akár 9 százalékkal is nőhet a gáz ára
A jövőre a legkevesebb földgázt felhasználóknak 0,5 százalékkal emelkedik a gáz ára, mennyiségtől függően pedig maximum 9 százalékkal - értesült a Napi Gazdaság.
2010.11.18 08:37Napi GazdaságA lap csütörtöki számában azt írja, hogy az egyetemes szolgáltatói körben a fogyasztás mennyiségétől függően sávosan 0,5-9 százalékkal emelkedik a lakossági földgáz ára 2011. január elsején.

A lap információi szerint a hét elején megszületett a megállapodás a szolgáltatókkal a január elsejétől érvényes hatósági ármeghatározás alapképletéről.
Eszerint a termék árában 60 százalékot jelent a hosszú távú orosz gázmegállapodás alapján beszerzett gáz ára, 40 százalék pedig a rotterdami spot-, azaz az azonnali piaci ár.
A lap emlékeztet arra, hogy a Gazprom a múlt héten közölte: európai vásárlóinak az év negyedik negyedében 327 dollárért adja a földgázt (1.000 köbméterenként - a szerk.), a harmadik negyedévben az ár 318 dollár volt. A gazdasági napilap úgy tudja, hogy a szolgáltatók, ha nyereséget érnek el az árképlet alapján, akkor azt befizetik a költségvetésbe, a veszteség azonban őket terheli.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


