271 és 277 között lesz az euró a héten
Gyengült, majd stabilizálódott a forint
Gyengült, majd stabilizálódott a forint szerdán, nemzetközi devizapiaci korrekciós folyamatokat követve.
2010.10.27 17:01MTIAz eurót délután négy órakor 274,50 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 274,81 forintos, és a nemzetközi kereskedelemben szerdán hajnalban jellemző 274,50 forint körüli jegyzések után.
A forint napközben 276 forintos eurójegyzés közelébe gyengült az euró 1,3771 dolláron elért napi mélypontjával egy időben. Az euró/dollár később 1,3800 jegyzés környékén stabilizálódott, a forint árfolyama pedig 274,30-274,80 forintos euró jegyzési sávba állt be.
A hét elején korrekciós szakasz kezdődött a nemzetközi devizapiacokon, amelynek sodrását a hosszas gyengülés után erősödésnek indult dollár adja. A dollárt a Fed által beharangozott gazdaságösztönző célú mennyiségi monetáris enyhítés gyengítette, ami gyakorlatilag a bankrendszerbe pumpált és pénzpiaci befektetésekre rendelkezésre álló pénzmennyiség növelését jelenti.

A piacokon egyre többen felismerik, hogy túlzott reményeket tápláltak a mennyiségi monetáris enyhítés nagyságrendjét illetően, ezért megindult a korábban felvett pozíciók visszarendezése, így a dollár erősödni kezdett a főbb devizákkal szemben.
A Wall Street Journal értesülése szerint a Fed kötvényvásárlási programja néhány száz milliárd dolláros nagyságrendű lehet, szemben az ezer milliárdos piaci várakozásokkal. A feltörekvő piaci devizákkal együtt a forint is gyengülni kezdett a mostani nemzetközi korrekciós szakaszban azzal párhuzamosan, hogy a devizapiacokon csökkent a befektetői érdeklődés a kockázatosabb deviza eszközök iránt. A piacon változatlanul 271 és 277 forint közötti euró jegyzéseket várnak a hét hátralévő részére.
A dollárt 199,07 forinton jegyzik 1,3797 dolláros euró jegyzés mellett. Kedden délután a jegyzések 198,11 forinton, illetve 1,3882 dolláron álltak. A svájci frankot 201,04 forinton jegyzik 201,63 forinttal, az eurót pedig 1,3662 svájci frankon 1,3627 frankkal szemben. Száz japán jen jegyzése 243,85 forinton áll 243,68 forint után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


