Hárommillió rendbeli - bűnszövetségben elkövetett
Magánnyugdíj-balhé: perrel fenyegetőzik az MSZP
Büntető- és polgári pereket indít az MSZP, ha az Országgyűlés elfogadja a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket érintő törvényjavaslatokat - jelentette be Szanyi Tibor, aki szerint hárommillió rendbeli, bűnszövetségben elkövetett hivatali sikkasztásról van szó.
2010.10.25 16:11MTIAz MSZP elnökségi tagja hétfői sajtótájékoztatóján bűncselekménynek, sikkasztásnak nevezte "azt, amire az Országgyűlés kétharmados kormányoldala készül".
Hangsúlyozta: sikkasztás az, amikor valaki a rábízott értéket eltulajdonítja vagy azzal sajátjaként rendelkezik. Szanyi Tibor véleménye szerint - a büntetőjogi kategóriákat végignézve - ez egy halmazati eset: "hárommillió rendbeli hivatali sikkasztás bűnszövetségben". Mint mondta, ezért mellékbüntetésként kiszabható a hivatalvesztés, és a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztése is.
Kiemelte: bármi a kormány indoka, ami történik, az akkor is sikkasztás.
Szavai szerint megáll az a vélekedésük, hogy a kabinet valójában a MOL részvényeinek a megvásárlásához keresi a fedezetet. "Olyan oligarchák kezére akarja juttatni a kormány a magán-nyugdíjpénzári befizetéseket, akiknek csak felszínesen tudjuk a kilétét, igaz, az egyiket nemrég ki is tüntették" - fogalmazott.

A szocialista politikus megismételte, hogy az összes parlamenti és jogi eszközt igénybe veszik annak érdekében, hogy a kormány vonja vissza a magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos indítványait.
Megjegyezte, a jog is a segítségükre van, ugyanis sikkasztás esetében a büntetés korlátlanul enyhíthető, ha a sikkasztó felfedi saját tevékenységét, azt megszünteti és visszaállítja az eredeti rendet.
Szanyi Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogi mellett morális kérdéseket is felvet a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak elvonása. A szocialista politikus több olyan mondatot is felolvasott a Fidesz választási programjával, amelyek szerinte ellentétesek az előterjesztéssel. Példaként említette a Fidesz azon ígéretét, mely szerint "nem engedik, hogy az állami nyugdíj mellett szolgáltatást biztosító magán-nyugdíjpénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek".
Súlyos európai alapjogokat is érint az a művelet, amellyel a Fidesz és a KDNP eltéríti a munkavállalóktól levont magán-nyugdíjpénztári tagdíjat.
Emlékeztetett arra, hogy az uniós alapjogok megsértése esetén az Európai Unió szankciókat is alkalmazhat Magyarországgal szemben. A szocialista politikus kérdésre válaszolva közölte, biztosan benne, hogy az érintett hárommillió munkavállaló közül több százezren állampolgári jogon perelnek a jogos tulajdonuk védelmében, de várhatóan az MSZP is több tucat pert indít.
Az MTI azon kérdésre, hogy az MSZP kik ellen indít pert, azt felelte: a törvényjavaslatokat megszavazó képviselők, pártok, és a kormány ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06