Az előző időszak Magyarországát ünneplik a szocik
MSZP: a kormány indítsa újra az uniós források kifizetését!
Az MSZP a felfüggesztett európai uniós pályázatok ismételt kiírására, illetve a már odaítélt források kifizetésére sürgeti a kormányt.
2010.10.24 12:29MTIVarju László szocialista országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az elmúlt fél évben egy százalékponttal sem emelkedett a brüsszeli támogatások felhasználása, emellett új pályázati felhívás sem jelent meg, sőt szerinte erre várhatóan az Új Széchenyi Terv kiírásáig nem is lehet számítani.
Az ellenzéki politikus szerint azonban elengedhetetlen lenne például a magyar kis- és középvállalkozások minél gyorsabb támogatása. Varju László ezért arra kérte a kormányt, hogy a jövőben is folytathassa munkáját a fejlesztési források felhasználását figyelemmel kísérő, korábban a Fidesz javaslatára életre hívott parlamenti bizottság.
A szocialista politikus sérelmezte továbbá, hogy a hétvégén országosan mintegy 300 pályázati tanácsadót bocsátottak el a kistérségi támogatást segítő rendszerből.
Kiemelte: a magyar vállalkozások jelenleg összesen 2.800 milliárd forint olyan támogatásra várnak, amely a már megkötött szerződések értelmében jogosan járna számukra.
A volt gazdasági államtitkár azt tanácsolta a kabinetnek, hogy fontolják meg az automatikus pályáztatás rendszerének meghosszabbítását, így a kkv-k már négy héten belül értesülhetnének pályázataik sikerességéről.

Varju László az "előző időszak Magyarországának" tulajdonította a napokban átadásra kerülő, uniós támogatással megvalósuló beruházásokat. Megjegyezte: az előző kormányok összesen 4.200 milliárd forintos támogatást ítéltek oda a magyarországi vállalkozásoknak, a következő kabinetnek pedig legalább ugyanekkora összeg felhasználására lehet lehetősége, ha a szabályok szerint jár el.
Magyarország uniós csatlakozása óta a statisztikai adatok szerint is mindvégig példamutatóan kezelte a rendelkezésére álló európai forrásokat, és jó lenne, ha ez a jövőben is így maradna - fűzte hozzá Varju László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


