283,30 forint az euró
Erősödött a forint
Javuló befektetői hangulatban erősödött a forint hétfőn délelőtt, az euró 283,30 forint volt a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 284,04 forint után.
2010.09.13 10:34MTI
A hét végén és hétfőre virradóra a jegyzés 283,80-283,90 forint környékén mozgott a nemzetközi devizapiacon. A dollárt 221,36 forinton jegyezték hétfőn délelőtt 1,2810 dolláros euró árfolyam mellett. Pénteken délután a jegyzés 223,62 forint, illetve 1,2708 dollár volt.
A svájci frankot 217,85 forinton jegyezték a 218,66 forintos péntek délutáni jegyzés után, száz japán jent pedig 263,73 forinton 265,71 forint után. A piaci hangulat pozitív fordulatot vett a hét vége folyamán, részben a világgazdasági fellendüléssel szemben bizalmat keltő kínai makrogazdasági adatoknak, részben pedig az elfogadott Bázel III. pénzügyi szabályrendszernek köszönhetően
. A kínai adatok tanúsága szerint az ország gazdasági növekedési üteme nem lassul le olyan mértékben, mint amitől a piacok tartottak, azaz a világ második legnagyobb nemzetgazdasága továbbra is hatalmas keresletet támaszt a nagyobb exportőr országok termékei iránt. A Bázel III. szerződés a korábbinál szigorúbb tartalékráta szabályokat ír elő a kereskedelmi bankoknak, de a szabály bevezetésének határidejét a vártnál későbbre tolta ki. A pénzügyi ágazatban okozott megkönnyebbülés és termelőipari ágazatokban keltett bizalom fokozott befektetői kockázatvállalási hajlandóság formájában csapódott le az értékpapír- és devizapiacokon
. A piaci kockázatvállalási hajlandóság egyik indikátora, az euró árfolyama erősödött mind a dollárral, mind pedig a svájci frankkal szemben. Hétfőn az euró 1,2750-es dollár jegyzésről 1,2830-ra, és 1,2950-es svájci frank jegyzésről 1,3030-ra erősödött. A svájci frank az elmúlt héten szerdán 1,2763-as euró jegyzésen történelmi árfolyamcsúcsot ért el.
Piaci várakozások szerint a javuló nemzetközi befektetői hangulat és az euró erősödése a svájci frankkal szemben lehetővé teheti a forint mérsékelt erősödését a héten, tekintettel a magyar kormány által az uniós deficitcél tartására tett ígéret pozitív piaci fogadtatására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


