Jeórjiosz Papandreu nem viccel
Adókedvezményeket ígér a görög miniszterelnök a cégeknek
Adókedvezményeket helyezett kilátásba a görög miniszterelnök, hogy minél hamarabb felpörögjön az adósságválsággal sújtott ország gazdasága; eközben Thesszalonikiben - ahol a Jeórjiosz Papandreu egy nemzetközi vásár megnyitóján tartott évértékelőn beszélt a tervekről - több ezren tüntettek a kormány megszorító intézkedései ellen.
2010.09.12 11:35MTIPapandreu egyebek mellett arról számolt be, hogy a fel nem osztott nyereségre vonatkozó adó kulcsát 2014 helyett már 2011-ben leszállítanák 20 százalékra a jelenlegi 24-ről. Emellett a miniszterelnök lazítana bizonyos, hagyományosan zárt szakmákban - fuvarozók, taxisok, közjegyzők, gyógyszerészek - a vállalkozások beindításának feltételein, és ugyanezt a célt szolgálná a vállalatalapítás bürokratikus akadályainak a leépítése is.
A kormány az év végéig kidolgozza az energiapiaci liberalizáció, a további privatizáció programját, és nagy beruházásokra is készül. A görög kormány az elmúlt hónapokban egy sor megszorító intézkedést fogadott el annak érdekében, hogy a GDP-arányos államháztartási hiányt a tavalyi 13,6 százalékról 2014 végére 3 százalék alá csökkenthesse.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


