3,7 százalék
A vártnál alacsonyabb az augusztusi infláció
A fogyasztói árak augusztusban 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet. Az élelmiszerárak egy hónap alatt 1,9 százalékkal csökkentek.
2010.09.10 09:25MTIA fogyasztói árak augusztusban 0,6 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az elemzők 4,0 százalékos éves inflációt vártak augusztusra.
Az élelmiszerárak egy hónap alatt 1,9 százalékkal csökkentek, amelynek hátterében az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) meredek, közel 14 százalékos áresése áll - mondta Minary Borbála, a KSH főosztályvezető-helyettese. Az idén az első nyolc hónapban átlagosan 5,2 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi árindex 4,0 százalék volt, az egyhavi 0,9 százalékkal csökkent.
A fogyasztói árak júliusban 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,0 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet. Tavaly augusztusban a havi infláció 0,3 százalékkal csökkent, az éves 5,0 százalék volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06