Stabilizálnak
Elfogadta a bankadó-törvényt a német kormány
Elfogadta a bankadóról szóló jogszabály tervezetét a német kormány szerdán.
2010.08.25 16:06MTIA berlini vezetés a pénzügyi szektor stabilitását kívánja javítani a bankadóval. A javaslat szerint az adót a németországi székhelyű bankoknak és hitelezéssel foglalkozó egyéb vállalatoknak kellene megfizetniük.
A bankadóból származó bevétellel egy biztonsági alapot töltenének fel. A szorult helyzetbe került hitelintézetek ebből az alapból juthatnának támogatáshoz.
A befizetett összeg - a tervek szerint nagyjából évi 1,3 milliárd euró - nem az államháztartás forrásait növelné, az alap a Lehman Brothers 2008 őszi bukása nyomán felállított pénzpiaci stabilitási hivatal (FMSA) felügyelete alá kerülne.
Az adó mértékét több tényező alapján, köztük az adózó társaság ügyleteinek kockázatosságának függvényében kellene meghatározni. A biztosítók és a hitelezéssel nem foglalkozó egyéb vállalkozások - például befektetésialap-kezelők - mentesülnének a teher alól.
Az adó hatálya alá kerülő társaságok elutasítják a kormány javaslatát, a hitelezési képesség romlásától tartanak. A konzervatív-liberális kormánykoalíció baloldali ellenzéke ugyanakkor elégtelennek tartja a javaslatot. A bírálatok között felmerül az is, hogy a terhet a bankok az ügyfelekre háríthatják.
A javaslatot az év vége felé fogadhatja el a törvényhozás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


