Az ajtók záródnak
BKV - Csődbizottságot állít fel a kormány
A BKV gazdasági helyzete miatt csődbizottságot hoz létre a kormány, hogy rendbe tegye a közlekedési vállalat pénzügyeit.
2010.08.25 15:40MTIA Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat már "nem tud úrrá lenni" a csődközeli állapotba jutott BKV pénzügyi helyzetén, ezért hozzák létre a háromtagú bizottságot, amelynek vezetésével Naszvadi Györgyöt, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkárát bízták meg.
A tagokat a nemzetgazdasági miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter jelöli ki - olvasható a közleményben.
Hozzátették: a csődbizottság felállítása a BKV rendbetételének első lépése, a cég jövőjéről, és a pénzügyi mentőcsomagról a kormány már az új városvezetéssel kíván tárgyalni.
Az MTI-nek arra kérdésére, hogy a csődbizottságnak mi a jogi státusza, milyen jogszabály alapján jött létre, s pontosan mi a hatásköre, a Nemzetgazdasági Minisztérium annyit közölt, nem kíván semmit hozzátenni a közleményében foglaltakhoz.
Demszky Gábor főpolgármester július 26-án közölte, hogy októberben veszélybe kerülhet a BKV fizetőképessége, ha az Orbán-kormány nem fizeti ki a Bajnai-kabinet által 2009. decemberben vállalt támogatást.
A Bajnai-kormány által ígért 7,6 milliárdos támogatásnak július 15-ig kellett volna a BKV-hoz megérkeznie. A BKV a 2010-es költségvetését úgy tervezte, hogy határidőre megérkezik a kormánytól a megállapodásban rögzített 17,4 milliárd forintos plusz támogatás és így az elmúlt évi 23 milliárdos hiány 2010 év végére 3,7 milliárd forintra csökken.
Főváros: akkor lesz csődhelyzet, ha a kormány nem tartja be a szerződést
A Fővárosi Önkormányzat szerint a BKV akkor fog csődhelyzetbe kerülni, ha a kormány nem tartja be a fővárossal korábban a BKV finanszírozására kötött szerződést.
Ezt arra reagálva közölték, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán tudatta, csődbizottságot hoz létre a kormány a BKV pénzügyi helyzete miatt. A Fővárosi Önkormányzat szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében rámutatott: elkerülhető a csőd, ha átutalják a BKV-nak az éves, 17,4 milliárd forintos támogatás harmadik, 7,4 milliárdos részletét, amelyet július 15-ig folyósítani kellett volna.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kormány-főváros szerződés szerint a Magyar Fejlesztési Banknak 5 milliárdos hitelt kell nyújtania a BKV-nak, de a kezességvállalás a kormányváltás után már nem történt meg. Ha a bankok azt érzékelnék, hogy a kormány nem kívánja betartani a megállapodást, akkor az egyéb lejáró hitelek meghosszabbítása is meghiúsulhatna. Ezzel olyan pénzügyi krízis alakulna ki, amelynek kezelése jóval többe kerülne az adófizetőknek, mint az eredeti megállapodás betartása - írta a Fővárosi Önkormányzat.
Közölték: az állami szerepvállalás elengedhetetlen a BKV fizetőképességének fenntartásához, hiszen a budapestiek által befizetett, közösségi közlekedésre fordítható adóbevételek szinte teljes egészében a központi büdzsébe kerülnek.
A főváros a kormány mai bejelentését úgy értelmezi, hogy a választások után meg akarják oldani a helyzetet, ezért felkérték a BKV-t, hogy dolgozza ki a késedelmes szerződésteljesítés forgatókönyvét és terjessze a közgyűlés elé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


