"Az ár féken tartása nemzeti ügy"
Jó hír: Ősszel nem drágul a gáz!
Szinte biztosra vehető, hogy ősszel nem drágul a gáz - mondta az MTV Híradónak Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gázszolgáltatókkal tárgyaló államtitkára szombaton.
2010.08.15 08:30MTIA tárca nyár óta tárgyal a szolgáltatókkal és kereskedőkkel. A Híradó idézte a Magyar Nemzetet, a napilap arról írt, hogy a szolgáltatók is tettek javaslatokat a költségcsökkentésre, például azt, hogy a kihasználatlan ügyfélszolgálatokat bezárnák, vagy rövidebb ideig tartanák nyitva.
A Híradó információi szerint a szolgáltatók javaslatai között szerepel az is, hogy ne 90 napon, hanem 60, vagy akár már 45 napon belül ki lehessen kötni a gázt a nemfizető fogyasztóknál.
Így akarnák elérni, hogy a hátralékosok minél gyorsabban törlesszék a tartozásaikat, hiszen így a szolgáltatók is hamarabb a pénzükhöz jutnának. Völner Pál kifejtette: közel a megegyezés a gázszolgáltatókkal, méghozzá olyan, amely garantálja, hogy ősszel nem lesz gázáremelés.
A kormány egyszerre szeretné elérni, hogy ne legyen gázáremelés, de a szolgáltatók se legyenek veszteségesek - tette hozzá az infrastruktúráért felelős államtitkár.
A gázárakat eddig negyedévenként felülvizsgálták. A minisztérium már nyár óta tárgyal a gáz-nagykereskedővel, az E.On-nal arról, hogy az egyes gázszolgáltatók a mostaninál alacsonyabb áron vásárolhassák az import gázt. Így ősszel a lakossági árakat - az olaj drágulása és a dollár árfolyamának ingadozása ellenére - sem kellene emelni.
Völner Pál azt mondta: "a nagykereskedővel a vége felé járunk a tárgyalásoknak, hogy hogyan lehet ezt a bizonyos ármixet kialakítani az importárnál, ami a szolgáltatók számára egy alacsonyabb árú beszerzést biztosítana."
A cégek bezárnák a kihasználatlan ügyfélszolgálati irodákat, emellett szigorúbb büntetéseket szeretnének az energialopások ellen.
A Híradó szerint a kormány legkésőbb a fűtési szezon kezdetére szeretne megállapodni a szolgáltatókkal. Az MSZP a Híradóval azt közölte: támogatják, hogy a kormány igyekszik féken tartani a gáz árát, mert - ahogy fogalmaztak, ez egy nemzeti ügy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


