Adómentességet is kaphatnak a hungarikumok gyártói
Önálló hivatal felügyelheti a hungarikumokat
A Népszabadság szerint jövő januártól már önálló, a költségvetésben biztosított több tízmilliárdos gazdálkodási kerettel rendelkező intézmény lehet a Magyar ÉrtékTár - Hungarikum Ház, ha a parlament ősszel elfogadja az erről szóló törvényt.
2010.08.12 07:25NépszabadságBirinyi József, a Parlamenti Hungarikum Munkacsoport vezetője a lapnak elmondta: a törvényjavaslat csak Magyarországhoz - pontosabban, a jogalkotók megfogalmazása szerint: a Kárpát-medencéhez - köthető szellemi termékek, áruk, hagyományok összegyűjtésére, regisztrálására és állami "menedzselésére" jönne létre.
Elképzelések szerint a nemzeti értékfeltárás és annak akár piaci alapú menedzselése piramisszerűen épülhet fel: a helyi, megyei és Kárpát-medencei értékeket az erre kialakított szervezeti egységekben - főként a működő művelődési és önkormányzati intézményi rendszerre alapozva - gyűjtik majd össze, ezek közül a legkiválóbbak kaphatják meg a "hungarikum" kitüntető címet - olvasható a cikkben.
A napilap beszámolt arról: a tervek szerint a Magyar ÉrtékTárba kerülő elemek nagyon komoly gazdasági előnyökhöz juttathatják majd tulajdonosaikat. Végső soron akár adókedvezményhez is, de ennél valószínűbb, hogy a rendelkezésre álló hazai és nemzetközi pályázati források meghatározott részét - akár 20-40 százalékát is - a nemzeti értékek közé sorolt termékek fejlesztésére kellene majd fordítani.

Kapcsolódó írások:
- Hungarikum lenne a kenyérlángos előállítási eljárása
- Hungarikum kavalkád az V. Ágyaspálinka Fesztiválon
- Újabb hazai legendák egész sorával bővült a StarGarden Fesztivál programja
- Harmincéves a Kalyi Jag: vasárnap koncert Budapesten
- Kövér: az országnak se költségvetése, se kormánya
- Igazi hungarikum lett a Pető-módszer
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


