Hétfőtől ereszd el a hajamat
Felépült a Sziget-város
Az utolsó munkálatok folynak Európa egyik legnagyobb fesztiválja, a hivatalosan jövő szerdán kezdődő Sziget helyszínén, az Óbudai-szigeten.
2010.08.06 10:09VilággazdaságErről ír a pénteki Világgazdaság.
Az építkezés 15 napig tartott, a rendezvényre mintegy 180 kamion hordott ki konténereket. Csak a technikára félmilliárd forintot költöttek a szervezők, ez a fesztivál körülbelül 2,7 milliárd forintos költségvetésének a második legnagyobb tétele. A legtöbbet, majdnem másfél milliárd forintot a programokra fordították. Ebből a sztárfellépők gázsija cirka 990 millió forintot tesz ki, az egyéb programokra pedig 460 milliót fordítottak. A rendezvény reklámozására az idén százmillió forintot költöttek belföldön, és mintegy 135 milliót külföldön.
A fesztivál bevételi oldalának valamivel több mint 70 százalékát a jegyeladások teszik ki.
Ezek a biztató kezdeti értékesítési adatok ellenére körülbelül 5-10 százalékos visszaesést mutatnak az eladott bérletek számában, a napijegyek értékesítése viszont a tavalyinál kedvezőbben alakul.
Összességében véve azzal már elégedettek lennének, ha meg tudnák közelíteni a tavalyi 390 ezres látogatószámot - írja a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


