Felszámolják a felesleges tevékenységeket?
Az MFB az átvilágításokról: "a luxusnak azonnali hatállyal vége"
A Magyar Fejlesztési Bank régi-új vezetője ígéri, hogy mindenütt lesz átvilágítás és felszámolják a felesleges tevékenységeket.
2010.07.29 08:14Magyar NemzetMindenekelőtt a magyar tulajdonú cégek, kiemelten is a kis- és középvállalkozások finanszírozásában akar nagyot lépni a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) – jelentette ki egyebek mellett a társaságot egyszer már irányító, és nemrégiben újra elnök-vezérigazgatóvá kinevezett Baranyay László.
Mint mondta, véget vetnek annak a gyakorlatnak, hogy valaki a személyes luxusát a munkáltatójával fizetteti ki - olvasható a Magyar nemzetben. A pénzintézetnél töltött kilenc éve után a Medgyessy-kormány törvényellenesen menesztette a posztjáról, majd Keller Lászlóval az élen nem kevesebb, mint 16 ügyben indítottak ön ellen pereket, eljárásokat és valamennyi ügyben ártatlannak találták.
- Most, hogy visszakerült a Magyar Fejlesztési Bank élére, érez-e valamilyen elégtételt?
– Az eljárások kivétel nélkül azzal végződtek, hogy még a nyomozati szakaszban megállapították az alaptalanságukat. A személyes sérelmek nem érdekelnek, de három dolog motivál. Egyrészt, hogy a 2002-ben félbeszakított jó dolgokat folytathassuk, másrészt az ártatlanul meghurcolt kollégáim, a jó ügyet szolgáló energiák újbóli munkára fogása, és végül az igazság, vagyis hogy ne hazudják továbbra is némelyek azt, hogy kilenc számjegyű végkielégítést kaptam.
– Keller László egyébként bocsánatot kért öntől a megalapozatlan vádak miatt?
– Keller úr sosem név szerint jelentett fel, mindig a tisztségemet nevesítette, ami a bátorság egy sajátos neme, utalnék a hamis vád büntető törvénykönyvben foglalt tényállására. Keller úr ma már nem közszereplő, a magam részéről fátyolt borítanék erre a fejezetre.
– Az MFB-hez tartozó állami vállalatoknál most történt hatalomátvétel mikéntje mintha arra utalna, hogy talán mégis maradt önben némi indulat.
– A „hatalomátvétel” a törvényes rend érvényesítése volt, mégpedig szigorúan törvényes módszerekkel, és nem másért, mint a közvagyon védelmében. A megszokott módon jártunk el, senkit sem ért méltánytalanság. A sajtóban jól mutató címekkel és megfogalmazásokkal nem tudok mit kezdeni, én a tények embere vagyok – mondta el a Magyar Nemzetnek, melynek csütörtöki számában a teljes interjú is olvasható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


