Eddig 9,32 milliárd euróhoz jutott Románia
Az IMF újabb hitelrészletet utalt ki Romániának, puhította a deficitcélt
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a hét végén jóváhagyta 900 millió euró kiutalását Romániának.
2010.07.25 16:55MTIEz az országnak tavaly májusban megítélt, kétéves, 13 milliárd eurós készenléti hitelkeret ötödik részlete. Románia ezzel eddig 9,32 milliárd euróhoz jutott a programból. Ezzel együtt az IMF jóváhagyta, hogy ismét puhították az idei deficitcélt. A román kormány és az IMF eredetileg abban állapodott meg, hogy Románia az idén a hazai össztermékhez (GDP) képest 3,6 százalékos államháztartási hiányt céloz meg.
Az idei célt már tavaly októberben 5,9 százalékra emelték, majd most tovább enyhítették a követelményt, 6,8 százalékra. Az első negyedév után ugyanis kiderült, hogy a módosított hiánycél is teljesíthetetlen, sőt, az IMF elemzése szerint 9,1 százalékos deficit lett volna várható ez év végén sürgős kiegészítő intézkedések nélkül. Szintén tavaly októberben a tavalyi hiánycélt is emelték: 7,3 százalékra az eredeti egyezség szerinti 4,6 százalékról.
A hiány végül 8,3 százalékos lett az EU statisztikai hivatalának első becslése szerint. Az IMF igazgatótanácsának most hét végi közleménye szerint dicséretes a román kormány erőfeszítése a költségvetési helyzet romlása okozta, rövid távú kockázatok leküzdésében. Az IMF szerint a román kormány helyesen igyekszik egyensúlyt teremteni a kiadáscsökkentés és az adóemelés között oly módon, hogy tompítja a szociális hatásokat, miközben határozottan bánik a közületi bérek és fizetések hatalmas számlájával.
Az igazgatótanács most sürgette a román kormányt a nyugdíjreform és a közszférabeli bérpolitika reformjának befejezésére. Fontosnak nevezte a közalkalmazotti munkahelyek számának tervezett csökkentését, az egészségügy és az önkormányzatok finanszírozásának módosítását és az adószedés erősítését. Az igazgatótanács szerint ezek a reformok lehetővé tennék, hogy Románia államháztartási hiánya csökkenő pályán marad középtávon. Az IMF keretét az EU és a Világbank hozzájárulása egészíti ki, összesen 20 milliárd eurós keretté.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


