Az IMF gatyára vetkőzteti az embereket?
Lázár: a Fidesz-frakció határozottan kiáll a bankadó mellett
A Fidesz-frakció hétfői ülésén határozottan állást foglalt a bankadó mellett - közölte a képviselőcsoport tanácskozása után Lázár János, aki azt mondta: "lesz bankadó 2010-ben, lesz 2011-ben is".
2010.07.19 14:26MTIA frakcióvezető sajtótájékoztatóján közölte azt is, nem látnak lehetőséget arra, hogy "a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kéréseinek eleget téve" megsarcolják azokat az embereket, "akiket az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása gatyára vetkőztetett".
Lázár János kifejtette: a frakcióülésen Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök tájékoztatást adott az IMF és az Európai Unió, valamint Magyarország közötti tárgyalásokról. Ezzel kapcsolatban a képviselőcsoport vitát folytatott le a helyzetről, és "teljesen egyértelművé vált", hogy az MSZP az IMF oldalára állt a nyugdíjasokkal, a családosokkal és a kispénzűekkel szemben - mondta.
A Fidesz-frakció ugyanakkor határozottan állást foglalt a bankadó mellett; "mi a bankadót választjuk" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a képviselőcsoport álláspontja az, hogy semmilyen támogatást nem tud nyújtani a kormánynak a kispénzűek, a nyugdíjasok, a családok megsarcolásához.
"Nem látunk arra lehetőséget és módot, hogy az IMF kéréseinek eleget téve megsarcoljuk azokat az embereket, akiket az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása gatyára vetkőztetett" - hangsúlyozta Lázár János.
Szerinte a szocialisták továbbra is a bankok és az IMF mellett vannak. Arra a kérdésre, volt-e szó arról a frakcióülésen, hogy mi a megoldás arra, hogy a piacok "nem túl jól reagáltak" az IMF-EU-tárgyalásokkal kapcsolatos hírekre, Lázár János megismételte: a frakció világossá tette a kormányfő számára, hogy nem tud olyan megszorításokat támogatni, amelyek a kispénzűektől vesznek el forrásokat. "Olyan kormányzati politikát várunk el", amely megvédi a nyugdíjasokat, a családosokat, a kispénzűeket - erősítette meg. A bankadóról szólva hangsúlyozta: véleményük szerint azoknak kell a terhet viselniük, akiknek erre lehetőségük van. Ma Magyarországon pénz az embereknél már nincs, az kizárólag a gazdasági-pénzügyi szektorban, a pénzügyi szolgáltatóknál, az energiaszektorban, a távközlési szektorban van - mondta. "Eszünk ágában sincs" elhalasztani a bankadóról szóló zárószavazást a parlamentben - jelentette ki kérdésre, hozzáfűzve: "lesz bankadó 2010-ben, lesz 2011-ben is".
A forintpiac esetleg megnyugtatására vonatkozó felvetésére Lázár János úgy reagált, ez a kormánynak a dolga, de a frakció jelenlegi véleménye szerint nincs szükség erre. A forint-euró árfolyam hétfői állásával kapcsolatban nyugalmat javasolt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06