Nagyot esett a forint
Gyengült a forint, 282 forint fölött az euró árfolyama
Gyengült a forint, pénteken délután 16 órakor az eurót 282,04 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon a csütörtök délutáni 278,90 forint után.
2010.07.16 17:30MTIDevizapiacon pénteken 281-282 közé is várták a forint gyengülését a devizapiaci kereskedők az euróval szemben, amit a magyar deviza némileg túl is teljesített.
A mostani gyengülést szakértők részben annak tulajdonítják, hogy a térség devizái közül jelentősebb mértékben gyengült a zloty.
Emellett némi negatív hangulatot gerjesztett a forinttal kapcsolatban az is, hogy - sajtóértesülések szerint - nézetkülönbségek mutatkoznak a magyar kormány és az IMF közötti tárgyalásokon.
Régiós viszonylatban a gyengülést erősíti a román adóprobléma is - mondták kereskedők. Hozzátették azt is, hogy a forint mostani gyengülése egy hosszabb erősödési folyamatnak vetett véget. A további erősödés hosszabb távon azonban nem kizárt - vélekedtek.
A dollár pénteken délután 217,56 forinton állt 1,295 eurós euró/dollár árfolyam mellett a csütörtök délutáni 216,50 után, amikor egy euróért 1,288 dollárt adtak.
A svájci frankot 208,52 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 207,40 forinttal szemben, míg 100 japán jen 252,20 forintot ért a csütörtökön délutáni 247,86 forint után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


