Kiszivárgott a zárónyilatkozat
G20-csúcs - Nem lesz megállapodás a Doha Forduló lezárásáról
A G20-ak nem tűznek ki határidőt a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) úgynevezett Doha Fordulója lezárására, amelynek célja a nemzetközi kereskedelem előtti akadályok felszámolása.
2010.06.27 14:45MTIA zárónyilatkozat vasárnap kiszivárgott tervezete nem tartalmaz utalást a közel kilenc évvel ezelőtt megkezdett tárgyalások lezárásának határidejére. A G8-ak korábbi találkozójukon egyetértettek abban, hogy folytatni kell kétoldalú és regionális kereskedelmi egyeztetéseket a nemzetközi megállapodás eléréséig.
A zárónyilatkozat egy még pénteken kiszivárgott tervezete szerint a Húszak egyebek között azt szorgalmazták volna, hogy "a lehető leghamarabb" záruljon le a Doha Forduló, amelyen 2001 óta folynak tárgyalások a nemzetközi kereskedelem előtti akadályok felszámolásáról.
Tavaly a G8-ak olaszországi találkozójukon és a G20-ak pittsburghi találkozójukon elkötelezték magukat a tárgyalási forduló lezárása mellett még az idén. Erre a jelek szerint nem kerülhet sor.
Stephen Harper kanadai miniszterelnök azonban utalt rá, hogy még nem lehet eltemetni a Doha Fordulót: "idővel meg kell találnunk a Forduló sikeres lezárásához vezető utat" - mondta.
A Doha Forduló a szegényebb országok elől kívánja elhárítani a világpiacra jutás akadályait. A tárgyalások viszont újra és újra megfeneklettek a WTO tagországok eltérő álláspontján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


