A globalizáció ellentmondásai
A világ polgárai a kiterjedő kereskedelem előnyei és hátrányai között őrlődnek
A Torontóban rendezett G20-csúcs kapcsán - készült legfrissebb Ipsos felmérés szerint a vizsgált országok polgárainak többsége úgy gondolja, hogy összességében előnyös számára a globalizáció, a globális kereskedelem, s hogy a külföldi cégek befektetései elengedhetetlenül fontosak a gazdasági növekedéshez.
2010.06.26 15:51IpsosCsak 39%-nyian szeretnék, ha a kormányuk korlátozná a külföldi cégek befektetéseit országukban, még akkor is, ha ez kevesebb munkalehetőséget eredményez. Az előnyök ellenére, a világ lakosságának többsége szerint ezek az óriási, illetve külföldi vállalatbirodalmak nagyobb hatalommal bírnak, mint a kormányok – s túl nagy a politikai befolyásuk.
Csak 35% gondolja úgy, hogy e cégek vezetői szavahihetőek. Ennek megfelelően a többség úgy véli, hogy a kormányuknak teljes hozzáférése kellene, hogy legyen a saját országukban működő nagyvállalatok üzleti adataihoz, s hogy sokkal határozottabban kellene szabályozniuk a nemzeti és multinacionális vállalatok tevékenységét. Összegezve, a többség szerint a kormányuk saját érdeke, hogy kontrollja alatt tartsa a nagyvállalatokat és az alapvető élelmiszerek és szolgáltatások árát.
A világ GDP-jének 75%-át képviselő 24 ország 18.624 felnőtt lakosának megkérdezésével készült májusi kutatás szerint:

A globalizáció és a kereskedelem kapcsán…
- 66%-nyian vélik úgy, hogy összességében hasznos a világ számára a globalizáció
- 88% egyetért azzal, hogy a globális kereskedelem előnyös
A multinacionális vállalatok szükségességéről..
- 82% egyetért azzal, hogy a nemzetközi vállalatok befektetései szükségesek országuk gazdaságának növekedéséhez, expanziójához
- csak 39%-nyian szeretnék, hogy kormányuk korlátozza a külföldi cégek befektetéseit országukban, még akkor is, ha ez kevesebb munkalehetőséget eredményez
De:
A vállalatok befolyásáról…
- 69% gondolja azt, hogy a nagyvállalatok nagyobb hatalommal rendelkeznek, mint a kormány
- 74% véli úgy, hogy ezek a vállalatok túl nagy befolyással bírnak a kormányuk döntéseire
- 71% egyetért azzal, hogy a külföldi vállalatoknak túl nagy kontrollja és befolyása van országa gazdaságára
- csak 35% hiszi, hogy ezeknek a hatalmas vállalatoknak a vezetői szavahihetőek és igazat mondanak, amikor cégükkel vagy iparágukkal kapcsolatban nyilatkoznak
A kormányok szerepét firtatva…
- 64% úgy véli, hogy a kormányuknak teljes hozzáférése kellene, hogy legyen a saját országukban működő nagyvállalatok üzleti adataihoz
- 75% hiszi, hogy kormányának sokkal határozottabban kellene szabályoznia a nemzeti és multinacionális vállalatok tevékenységét
- 56% gondolja, hogy a kormányok saját érdeke a “nagyvállalatok” kontroll alatt tartása
- 76% szerint a kormányoknak szabályozniuk kellene az alapvető élelmiszerek és szolgáltatások árát
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:03 India ünnepli Sunita Williams visszatérését az űrből
- 18:53 Törökország politikai viharban - Letartóztatták Erdogan kihívóját
- 16:52 Tíz hónap börtönt kapott egy nő, aki 107 macskát tartott egy budapesti lakásban
- 14:50 Március 15. - A kulturális és innovációs miniszter visszavonta az egyik kitüntetett díját
- 12:49 Hétfőn búcsúztatják Bényi Ildikót
- 10:42 Ismét árvíz pusztít Dél-Spanyolországban
- 8:48 BRFK: két embert előállítottak a Margit hídi tüntetésről
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06