Még nagyobb slamasztikában vagyunk?
Nagyobb a vártnál az államháztartási hiány
A Pénzügyminisztérium korábban 719 milliárdos hiányt várt, az eredmények alapján a valós deficit ennél 17 milliárddal több.
2010.06.21 13:59hirado.hu/mtiAz államháztartás helyi önkormányzatok nélküli első öt havi deficitje 736,2 milliárd forint volt, az előirányzat 84,6 százaléka. A múlt év első öt hónapjában kialakult 567 milliárdot tett ki a hiány - közölte a Magyar Államkincstár.
Májusban az államháztartás 99,2 milliárd forint deficittel zárt. A Pénzügyminisztérium korábbi prognózisában május végére 719,4 milliárd forintos hiánnyal számolt, ezen belül májusra 82,5 milliárdot várt.
Az államkincstár által közölt részletes államháztartási mérlegadatok azt mutatják, hogy az első öt hónapban a központi költségvetés bevételei 3.267 ,1 milliárd forintot tettek ki, az összeg 48,1 milliárddal magasabb a megfelelő múlt évinél.
Ezen belül a társasági adóból 11 milliárddal folyt be kevesebb, mint egy éve, az egyszerűsített vállalkozói adó némileg, 1,7 milliárddal nagyobb lett.
A nagy tételek közül az áfa összege 101 milliárd forinttal meghaladta a tavalyit, a személyi jövedelemadó ugyanakkor 60,3 milliárddal elmaradt, akárcsak a jövedéki adó, ahol 15 milliárddal kisebb az idei bevétel a tavalyinál. Az államkincstár első öt havi mérlegéből kitűnik, hogy a központi költségvetés kiadásai csaknem 280 milliárd forinttal haladják meg a bázis adatát, összegük 3.996,2 milliárd volt.
A társadalombiztosítási alapok idei első öt havi mérlege 35 milliárd forintos deficitet mutat, szemben a tavalyi csaknem 88 milliárdos hiánnyal. Az elkülönített állami pénzalapok 2010 első öt hónapjában 27,3 milliárd forintos többlettel zártak, tavaly ilyenkor 18 milliárd volt a szufficit.
A Nemzetgazdasági Minisztérium nem közölt első féléves államháztartási prognózist. (A korábbi gyakorlat szerint a Pénzügyminisztérium három havonta frissítette előrejelzését.)
Tavaly júniusban az államháztartás - önkormányzatok nélkül - 245,8 milliárd forint hiánnyal zárt, az első féléves deficit 812,8 milliárd volt, a múlt évi teljes hiány 924,8 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


