Égiháború után
Négymilliárd felett a viharkár a biztosítóknál
A Generali Providencia és az Aegon hétfőn 11 óráig 4 milliárd forint feletti összegre becsülte a vihar által okozott károkat - közölték a biztosítók az MTI-vel.
2010.05.31 15:21MTIA Generali Providencia Biztosító 16.060 bejelentést regisztrált, a becsült kárösszeg 2,45 milliárd forint. A bejelentések 84 százalékát már lezárták. A legtöbb kárt továbbra is a vihar okozta. A bejelentett viharkárok száma meghaladta a 11 ezret. Emellett 4.197 kár a felhőszakadás, 420 az árvíz, 238 pedig a villám miatt keletkezett.
A társasághoz továbbra is folyamatosan érkeznek még bejelentések.
Az Aegon Biztosítóhoz - ugyancsak hétfőn 11 óráig - 17.600 kárbejelentés érkezett, ebből 2.540 származott Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből - mondta az MTI-nek Drevenka Edit a biztosító kommunikációs igazgatója.
Az ügyfelek által becsült kár meghaladja az 1,5 milliárd forintot. A K&H Biztosító közleményében azt tudatta, hogy ha betörnek a kitelepítettek lakásaiba, akkor a lakásbiztosítás alapján köteles helyt állni a biztosító.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


