Szigorú költségvetési politikát ígért
Matolcsy lenyomná a bürokráciát - fenntartható deficitcél kell
Fegyelmezett, szigorú, takarékos költségvetést ígért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterjelölt kinevezése előtti bizottsági meghallgatásán.
2010.05.25 15:55MTIAz Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának keddi ülésén kifejtette: az új kormány elkötelezettségét mutatja, hogy a takarékoskodást magán kezdte, például a minisztériumok számának csökkentésével. Az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága a három szocialista bizottsági tag ellenszavazatával szemben 18 igennel és 5 tartózkodással támogatta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterré történő kinevezését.
A miniszterjelölt a hozzá intézett kérdések, felvetések közül jó ötletnek nevezte, hogy a beruházásokra is kiterjesszék a Széchenyi-kártyát, a devizahiteleseket illetően pedig úgy fogalmazott: a magyar állam erkölcsi, társadalmi kötelezettsége, hogy részt vegyen a devizahitelesek problémáinak megoldásában. Ugyancsak kérdésre kifejtette: nincs árfolyamcélja, mivel az a megfelelő gazdaságpolitika eredménye. Hozzátette: a stabilitásban érdekelt, stabil árfolyamban, ami abból származhat, ha a gazdaságpolitika is átlátható, kiszámítható, stabil.
Az APEH-VPOP összevonását azzal indokolta, hogy így ütőképes, hatékony pénzügyi szervezet jöhet létre. A bizottsági ülést követően az MTI-nek arra a kérdésére, hogy az összevonás mikorra várható annyit közölt: "remélem már az év közepétől".
Az új kormány lakáspolitikájáról azt mondta: miközben a lakásépítés támogatása szükséges, a lakáshoz jutás támogatása nem. Amíg jelenleg az Európai Unió lakástámogatásra a GDP 1,5 százalékát költi, Magyarország 0,7 százalékot. Hangsúlyozta azt is, hogy különösen az energiahatékony épületek építése támogatandó.
Megismételte: ösztönözni kívánják a pénzügyi rendszert, hogy a a bankok ne jegybanki betétbe, hanem a vállalkozókhoz helyezzék ki a forrásokat. Hangsúlyozta azt is: bár az eddiginél jobban támaszkodnának a belföldi forrásokra a külföldi tőkebefektetések nem álltak meg, és azokat az új kormány tovább kívánja ösztönözni. A bizottsági ülésen vitába keveredett Kovács Tibor szocialista képviselő Rogán Antal fideszes bizottsági elnökkel a meghallgatás törvényességéről.
Kovács Tibor szerint törvénytelen a meghallgatás, mivel a kijelölt miniszterelnöknek nincs arra jogosítványa, hogy javaslatot tegyen a miniszterjelöltek meghallgatására, "akkor sem, ha az a Fidesz-frakciónak sürgős". Rogán Antal azonban házszabályszerűnek nevezte a meghallgatásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06