Simor kitart
MNB: A politika akarata volt a ciklusokon átnyúló jegybankelnökség
Egyelőre kitart elhatározása mellett Simor András jegybankelnök, hogy kitölti megbízatását - ez derült ki Simon Andrásnak, az MNB (Magyar Nemzeti Bank) szóvivőjének a Duna Televízió szerda esti háttérműsorában elmondott szavaiból.
2010.05.06 10:25ma.hu/duna tvA nemzeti bank elnökét mind Orbán Viktor felkért miniszterelnök, mind Varga Mihály a Miniszterelnökség felkért államtitkára, volt pénzügyminiszter bírálta az elmúlt napokban korábbi üzleti ügyei miatt, amiket az elnök cáfolt. Az MNB álláspontja szerint viszont a politikusok akarata, hogy a kormányváltással egyidőben ne legyen váltás a jegybank élén.
„Rossz hagyomány, amely nem legitimálja a mostani helyzetet” – így reagált Simon András jegybanki szóvivő a Duna Televízió Közbeszéd című szerdai műsorának felvetésére, miszerint a korábbi kormányváltások idején is bírálta az új kabinet az éppen regnáló jegybankelnököket, akiknek végül hivatali idejük lejárta előtt távoztak is.
Miért ragaszkodik hát székéhez Simor András, a nemzeti bank mostani vezetője?
Az MNB szóvivője úgy érvelt: a törvényhozók, a politikusok alkották meg a jegybanktörvényt úgy, hogy Magyarországon hat év legyen a jegybank elnökének megbízatása, amely nem alkalmazkodik a politikai váltógazdálkodáshoz, tehát átível a kormányzati ciklusokon. (Varga Mihály a TV2-nek a napokban úgy nyilatkozott: nem várható, hogy az első körben módosítanák a jegybanktörvényt – a szerk). Simon ezzel az érveléssel magyarázta az MNB elnökének szerdán mondott szavait is, miszerint a köztársasági elnök előtt tett alkotmányos esküjét szegné meg azzal, ha idő előtt távozna székéből.
A jegybank szóvivője ezekben a hetekben gyakorlati hasznát is látja annak, hogy a kormányváltással együtt a törvény nem írja elő az MNB-vezetés cseréjét is – Simon ezzel a görög válság hatásaira utalt. „Ezekben a hetekben csomagolás zajlik a kormányhivatalokban, átadás-átvétel történik, a tisztviselők a saját ügyeikkel vannak elfoglalva. A görög válság napjai miatt rettentően törékeny helyezet. Mennyire bölcs döntés a politika részéről, hogy most a jegybankban nem uralkodik szintén átmeneti állapot” – érvelt Simon.
Valós-e a veszély, hogy a görög válság „bedönti” az egész eurozónát? – hangzott a Közbeszéd felvetése.
Simon András azt mondta: a nemzeti bank egyetlen munkatársa sem nyilváníthat véleményt ilyen kérdésekben. Majd hozzátette: a helyzet rettentően törékeny és nagy a kitettség. Görögországban pedig az euró történetének mindeddigi legsúlyosabb válsága zajlik – mondta a szóvivő a Duna Televízió stúdiójában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


