Betolták az all in-t
Játékosok alkonya: tilos hirdetni az online pókert
Nem szabad hirdetni a pénzben játszott online pókert, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság több eljárást is indított ilyen típusú reklámok miatt - olvasható az fn.hu cikkében, amely szerint egy Portugáliával kapcsolatos uniós döntés miatt az eljárások immár sikerrel is kecsegtetnek.
2010.05.06 08:05MTIAz internetes lapnak Kathi Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője elmondta: mivel a szerencsejáték szervezése adóhivatali engedélyhez kötött, így a nem engedélyezett szerencsejáték hirdetése egyben jogsértő reklámtevékenységnek is minősül.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) oldalán elérhető információk szerint "Magyarország területére on-line pókerjátékra szerencsejáték szervezői engedély nem került kiadásra", tehát azok a magyar nyelvű pókeroldalak, ahol pénzben lehet játszani, egytől-egyig törvényt sértenek, következésképp ezeket hirdetni sem lenne szabad - írta az fn.hu.
Kathi Attila elmondta, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság korábban többször állapított meg jogsértést és szabott ki bírságot ilyen ügyekben, ám a döntéseket a Fővárosi Bíróság rendre elutasította, azzal, hogy a szolgáltatásnyújtás uniós szabadságát sérti a magyar szabályozás, amikor olyan vállalkozásoknak is engedély megszerzését írja elő, amelyek más EU-tagállamban már engedélyeztették szerencsejáték szervezési tevékenységüket.
Az ügyben 2009 őszén fordulatot hozott az Európai Unió Bíróságának egyik ítélete, amely a Portugáliában érvényben lévő szabályozásról kimondta: nem ellentétes az európai joggal, ha egy tagállam megtiltja egy más tagállamban letelepedett, és ott jogszerűen hasonló szolgáltatást nyújtó vállalkozásnak azt, hogy internetes szerencsejátékot kínáljon a területén.
A magyarhoz hasonló portugál korlátozás az EU Bírósága szerint a csalás és más bűncselekmények elleni küzdelem céljával igazolható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


