Lesznek lépések melyek évekig tartanak
Járai Zsigmond: Első a versenyképesség helyreállítása
Az Orbán-kormány pénzügyminisztere, a jegybank volt elnöke úgy vélekedett: vannak olyan lépések amelyeket azonnal meg lehet tenni, és lesznek olyanok, amelyek évekig tartanak.
2010.04.19 11:15MTIAz új kormánynak egyik legfontosabb feladata lesz a gazdaság versenyképességének helyreállítása, az új pénzügyi kormányzatnak pedig azt a dilemmán kell felül kerekednie, hogy miközben beindítja a gazdaság növekedését, a költségvetés egyensúlya is javuljon - mondta Járai Zsigmond hétfőn Miskolc-Tapolcán, ahol Nagy Kálmánnal, a körzet FIDESZ-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltjével tartott sajtótájékoztatót.
Az Orbán-kormány pénzügyminisztere, a jegybank volt elnöke úgy vélekedett: vannak olyan lépések amelyeket azonnal meg lehet tenni, és lesznek olyanok, amelyek évekig tartanak. A jelenlegi kormányt a kapkodás, a kiszámíthatatlanság, a megbízhatatlanság jellemezte, az új kormánynak ezen kell változtatni.
Egyszerűsítenie kell az adórendszert, csökkenteni az elvonásokat, az állam túlköltekezésének gátat szabni, megszüntetni az ország bizonytalan gazdasági helyzetét - vélekedett Járai Zsigmond, aki azt is elmondta: egyelőre nincs realitása az euró bevezetésének.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06