100-130 ezer hektár a levesbe?
Magosz: az MSZP továbbra is az állami földek "lenyúlásán" mesterkedik
A Magosz szerint a szocialisták továbbra is az állami földek "lenyúlásán mesterkednek". Budai Gyula, a gazdaszervezet szövetségi igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: 100-130 ezer hektár állami földet akarnak haszonbérbe adni "annak a szocialista agrárklientúrának, amely az elmúlt nyolc évben az MSZP-SZDSZ szekerét tolta".
2010.04.16 11:52MTIA részletekről szólva közölte, a körülbelül százezer hektárnyi földterületet a piaci ár feléért akarják "átjátszani" a szocialista agrárklientúrának.
Budai Gyula tájékoztatása szerint a földek meghirdetésének indokaként az agrárkörnyezet-gazdálkodási pályázaton elnyert pénzek kifizetésének meggyorsítását hozták fel.
Rámutatott: idén januárban, amikor elbírálták az agrárkörnyezet-gazdálkodási pályázatokat, kiderült, hogy a nyertes nagy cégeknek nincs olyan földterületük, illetve bérleti idejük, amely alapján kifizethetnék számukra az elnyert összeget.
Vagyis az eredményhirdetés után derült ki, hogy e társaságok nem jogosultak a támogatásra - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06