Fellélegeztek a felelősök
Öt-tíz millió forintos bírságot kaphat a MÁV
Öt-tíz millió forintos közbeszerzési bírságot kaphat a MÁV, mert késve és szabálytalanul hosszabbította meg a személy- és tehergépjármű-flotta bérleti szerződését.
2010.04.07 07:05Magyar NemzetErről írt a szerdai számában a Magyar Nemzet. A lap azt írta egy belső jelentésre hivatkozva, hogy a felelősök ellen nem indult eljárás.
A Magyar Nemzet szerint ugyan már tavaly március végén lejárt a MÁV és a LeasePlan Hungária közötti szerződés 1.161 személygépjármű, valamint 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó tehergépjármű-állomány bérletével és flottarendszerű üzemeltetésével kapcsolatban, a két cég csak az idén január végén állapodott meg a hosszabbításról. A vasúttársaság ez alatt az idő alatt szerződés nélkül használta a flottakezelő szolgáltatását, amelynek éves díja 1,66 milliárd forint.
A lap azt írta, hogy az Index hírportál korábbi cikksorozata következtében a Közbeszerzések Tanácsának elnöke közérdekű bejelentés alapján hivatalból kezdeményezte az ügylet vizsgálatát.
A Magyar Nemzet kérdésére a hatóságnál elmondták, hogy a múlt héten tíz nappal meghosszabbították az eljárás lezárásnak határidejét, így jövő héten kedden várható határozat.
A vasúttársaságnál dolgozó informátorra hivatkozva a lap azt írta: a MÁV jogászai arra számítanak, hogy a mulasztás miatt 5-10 millió forintos pénzbírságot kapnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06